2007 végére azért kaptunk némi ajándékot, a narancsdobozt, benne minden földi jóval – közte az Episode 2-vel, mely a fenti tervek alapján épp egy évvel csúszta le a debütálását, hiszen a srácok 2006 végére ígérték. De ugye a mondás szerint jó munkához idő kell...

Nos, a Kikizo portálnak adott interjújában a jó Doug Lombardi (van, ki e nevet nem ismeri?), a Valve marketingfőnöke most elárulta, hogy ha harmadik epizódot nem is, de legalább valamifajta hírt, információmorzsát, akármit kapunk róla az év végén. Arra a kérdésre, hogy mikor vehetjük végre kézbe a portékát, a drága ember ilyen dodonai jóslattal felelt: „Yeah, the next time you play as Gordon will be longer than the distance between HL2 to Ep1, and Ep1 to Ep2.” (a következő időpont, amikor Gordonként játszhatsz, hosszabb lesz, mint a HL2 és az Ep1, és az Ep1 és az Ep2 közötti idő).

Nos, akkor jöjjön egy kis matek. A HL2 2004. november 16-án debütált, az Ep1 2006. június 2-án, az Ep2 2007. október 10-én. Az alapcsomag és az első etap között tehát durván 19, az első és a második felvonás között 16 hónap telt el. Ez összesen 35 hónap, azaz 2010 szeptembere lehet a fentiek szerint a legkorábbi időpont, amikor belevághatunk az új kalandokba -- ha jól dekódoltam Lombardi szavait; de ha nem is adjuk össze a két terminust, akkor is 2009 vége felé jöhet legkorábban a cucc.

Én máris egy új színes dobozt vizionálok, hiszen eddigre már bőven elkészülhet a Portal 2 (bár azt 2009-re ígérik, és bízzunk benne, hogy úgy is lesz, de a Valve esetében erre azért ne vegyünk mérget), sőt akár kaphatnánk valami pluszt a TF2 mellé is, megköszönve a türelmünket...