• Megérkezett a Sötétség (Dark) utolsó évadjának előzetese
  • Premier jövő pénteken

Június 27-én, vagyis jövő pénteken debütál a Sötétség (Dark) harmadik évadja, amivel máris fináléjához érkezik a Netflix egyik legsikeresebb nem angolszász gyártású sorozata. A 2017-ben indult német széria egyszerre ásta bele magát titokzatos rejtélyekbe és játszott a különböző idősíkokkal, miközben karakteres képi világot is sikerült felépítenie az alkotóknak.

img20200403154718.jpg

A csavaros második évad után már bejelentették, hogy idén végéhez ér a bűnügyi családregényként is felfogható történet. Egyelőre nem nyilvános, hogy hány epizódból áll majd a végjáték, a pilotot mindenesetre a sorozat showrunnere, Baran bo Odar rendezte. Teasere után megérkezett a hosszú előzetes is.