Aki játszott már a Hotline Miamival, azt tudja, hogy kifejezetten izzasztó tud lenni a játék, így főleg a mazochistáknak szól az a hír, hogy a kiegészítőből lett folytatás egy nehezített módot is tartalmazni fog, ami több és keményebb ellenfeleket helyez el a pályán, illetve elveszi tőlünk a különleges képességeinket. A keményebb módot pályánként oldjuk fel, ha C+ vagy annál jobb értékelést érünk el normál fokozaton.

A Hotline Miami 2 azért kapott nehezített pályákat, mert a rajongók arra panaszkodtak, hogy túl könnyű a játék, illetve a fejlesztők szerettek volna még több lehetőséget adni arra, hogy valaki bizonyíthassa az ügyességét.

A Dennaton azonban nem csak a nehézségen alakított, hanem a karaktereken is: ezúttal teljesebb, kidolgozottabb szereplőkkel lesz dolgunk, akikkel a küldetések során jobban megismerkedhetnek majd a játékosok, nem úgy, mint az első rész jóformán üres központi karakterével.

Hotline Miami 2 - lesznek nehezebb pályák

Hotline Miami 2 -- Megjelenés: 2014 -- Gépigény: nem ismert