• Több DLC-t is fog kapni a játék
  • Ezek egy része ingyenes lesz
  • Ezt maga Sam Lake erősítette meg

Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az Alan Wake 2 az idei év egyik legjobban várt játékmegjelenése. Több mint egy évtizeddel az első rész kiadása után éppen ebben a hónapban jelenik meg az Alan Wake 2, amit már mindannyian nagyon várunk. A horrorjáték májusi előzetese olyan játékmenetet mutatott be, amely nagyon emlékeztetett más túlélőhorror-játékokra, például a méltán népszerű, modernizált Resident Evil franchise-ra – a fejlesztők azóta elárulták, hogy ez nem véletlen. Most a Remedy Entertainment megerősítette, hogy az Alan Wake 2 "jelentős" ingyenes DLC frissítéseket fog kapni, az elsőt ráadásul mindjárt a megjelenésekor.

A megerősítés a Remedy Entertainment kreatív igazgatójától, Sam Lake-től érkezett, aki a hétvégi EGX-en beszélt Alan Wake visszatéréséről. Ezek az ingyenes DLC-bővítések a Remedy által az év elején részletezett két megjelenés utáni tartalombővítésen felül érkeznek, utalva arra, hogy a játék befejezése után is bőven lesz mit csinálni. Az Alan Wake 2 2023. október 27-én jelenik meg PC-re, valamint PS5-re és Xbox Series X/S-re.