A Xiaomi, a világ egyik vezető okostelefon és elektronikai eszköz gyártója is részt vett az IoTSF idei nemzetközi konferenciáján november 3 és 4 között, amelynek központi témája az IoT rendszerek biztonsága volt. A Xiaomi, amely jelenleg a világ legnagyobb AIoT platformjával büszkélkedhet, az eseményen megosztotta a témával kapcsolatos nézeteit. Az IoTSF a konferenciával egyidőben adta ki a jelentését, amely a Xiaomit azon vállalatok között említi, amelyek a legfejlettebb irányelveket alkalmazzák a sebezhetőségeik feltárására. A jelentésben foglaltak megerősítik a Xiaomi globális vezető szerepét az IoT biztonság terén. 

thumb2-xiaomi-turquoise-logo-4k-turquoise-brickwall-xiaomi-logo-brands.jpg

Az IoTSF nyilvánosságra hozta a Sérülékenységet érintő információk közzétételének gyakorlata című jelentését is, amelyben az egyes vállalatok kiberbiztonsági sérülékenységük feltárására vonatkozó irányelveit értékelték. A Xiaomi ebben a jelentésben zöld besorolást kapott, ami azt jelenti, hogy az említett területen nem csupán az alapvető követelményeknek tesz eleget, hanem az IoTSF saját, kibővített küszöb tesztjét is teljesíti. A jelentés szerint, mindössze 20 olyan nagyvállalat van a világon, amely bekerült a „zöld zónába”, a Xiaomi mellett többek között olyan vállalatok, mint a Google, a Microsoft, a Siemens, a Bosch, az LG vagy a Panasonic. 

A Xiaomi a világ egyik legnagyobb okostelefon gyártója. Szintén a Xiaomihoz köthető a világ legnagyobb kereskedelmi AIoT platformja is. A Xiaomi, az okoseszközök és elektronikai eszközök gyártójaként, termékek százait forgalmazza és 2021. június 30-ai adat szerint, több mint 374,5 millió okoseszköz (az okostelefonokon és laptopokon kívül) csatlakozik az AIoT platformjához világszerte. A Xiaomi elkötelezett IoT termékei biztonságának további erősítése és az ügyfélélmény fokozása mellett.