Itt a márciusi Guru

Nahát kérem szépen, az a helyzet, hogy a múlt héten megtörtént a PC Guru márciusi számának nyomdai előállítása, a hétvégén a magazin megkapta a DVD-mellékletet és a csomagolást, a mostani hét elején pedig ki lett szállítva a Lapkernek, a Postának és a szerkesztőségnek. Ennek köszönhetően már a kezünkben tartjuk a friss és ropogós 2008/4-es számot, amit a mai naptól bárki meg is vásárolhat az újságárusoknál. Ha tematika szerint kellene beszélni a megjelenésről, akkor azt kell mondjam, hogy ez egy japán szám, hiszen egyrészt a címlapsztorink a Ninja Gaiden II, amiért Grath egészen Tokióig utazott, hogy megnézhesse, másrészt találhattok egy kis összefoglalót a japán játékvilágról és éppenséggel úgy jött ki a lépés, hogy a képregénytörténeti cikksorozatunk is a japán képregényekről szól, szóval ez most tényleg egy japán szám. No persze nem teljes egészében, hiszen van benne más is dögivel...

Egyrészt ugye van pár bemutató, a fentebb emlegetett Ninja Gaiden 2 teljes kivesézése, aztán leleplezzük a készülő Damnation kulisszatitkait, közlünk egy rövid összefoglalót a legérdekesebb játék szabadalmakról és a körülöttük lévő hercehurcákról, bemutatkozik a GTA klónnak tetsző This is Vegas, egy döbbenetesen jónak tetsző autóverseny, a Grid és olvashattok egy hosszabb összeállítást az idei év legmókásabb játékairól, a LEGO Indiana Jones-ról és a LEGO Batmanről.

Itt a márciusi GuruItt a márciusi GuruItt a márciusi Guru

A tesztek között itt van az új Turok, Chris kivesézte a Frontlines: Fuel of War-t, jómagam a Lost: Via Domus-ról rántom le a leplet, lesz ismét egy kis Sims, ezúttal a Hajótörött krónikák, ismét találkozhattok magyarításértékelésekkel (Jericho, Overlord), a hónap meglepetésjátéka a hihetetlenül jóra sikeredett Sins of a Solar Empire nevezetű űrstratégia, aztán lesz még egy kis Penumbra: Black Plague, itt a meglehetősen gagyira sikeredett Hour of Victory, az adrenalinfröccs The Club, és a meglepően érdekes The Experiment.

Itt a márciusi GuruItt a márciusi GuruItt a márciusi Guru

Találkozhattok még képregény történelem sorozatunk japán epizódjával, itt a Gondolatébresztő és a Nosztalguru, ismét van néhány konzolcímünk, úgymint: Lost Odyssey, Army of Two, Patapon, FIFA Street 3. Emellett találkozhattok ismét a hardverrovattal, van teljes külvilág és egy kicsit új Levrov, meg egy rakat nyereményjáték.

A DVD-ről kiemelném az újból jelentkező Külvilág videót, és a Lost videotesztünket. Teljes játékunk a Commandos: Strike Force. Hát ennyi lenne nagy vonalakban, jó szórakozást kívánok hozzá mindenkinek!