Idén tavasszal két olyan cím is érkezett a mozikba, amitől valószínűleg nem vártak túl sokat, legalábbis annyit biztosan nem, amennyit ténylegesen is sikerült hozniuk. Igen, a mindössze 750 ezer dollárból készült Megszállottságról és a hollywoodi léptékben ugyancsak kis összegből, 10 millió dollárból készült Backrooms - Hátsó szobákról van szó, amelyeknek sikerült kispadra ültetniük még az új Star Wars-mozifilmet, A mandalóri és Grogut is. Mindkét olcsó horror eredeti történetet mesélt el, jobban mondva a Backrooms alapját valójában egy creepypasta, azaz egy internetes horrorlegenda adta, a film sikere nyomán pedig elkezdték szép sorban bejelenteni az ilyen és ehhez hasonló projekteket. Mint például most a Jeff the Killer-filmet.
A Jeff the Killer még 2008-ban bukkant fel az interneten, és bár az évek során számtalan változatban terjedt tovább - ahogy az a creepypasták esetében szokás -, a karakter általában egy természetellenesen fehér arcú, fekete szemű, széles, vészjósló mosolyú figuraként jelenik meg. A hozzá kapcsolódó legismertebb történet szerint pedig Jeff egy 13 éves fiú, akinek az arcát egy brutális támadás során eltorzítják, a trauma hatására pedig gyakorlatilag pszichopatává válik, és éjszakánként sorra gyilkolni kezdi az embereket.
The JEFF THE KILLER horror movie is finally happening.
— Bloody Disgusting (@BDisgusting) August 11, 2026
Here's everything you need to know: https://t.co/ALhLMs4qqh
Na, ez a creepypasta kap most fel filmes feldolgozást, a projekt egyik különlegessége pedig az, hogy nem a megszokott közelből érkezik a rendezője: egy TikTokon ismertté vált alkotó, Savanah Moss dirigálhatja a filmet. Moss több mint 11 millió követőt gyűjtött össze szürreális, horrorisztikus videóival, így tulajdonképpen kézenfekvő választásnak tűnik egy olyan karakterhez, amelynek az egész legendája az interneten született, nem beszélve arról, hogy Kane Parsons is hasonlóan rendezhette meg a Backrooms-mozifilmet az A24 számára, amelynek alapjául a saját YouTube-videósorozata szolgált.
Készülőben van egyébként az ugyancsak creepypastára épülő Siren Head-mozifilm is a Warner Bros. jóvoltából: ebben egy magas, sovány, emberi alakú lény, akinek a fején két hatalmas sziréna található, falja fel sorra az embereket.