• Már fejlesztés alatt áll a Fűrész 10
  • James Wan nem vesz részt a munkálatokban
  • Magyarországon május 27-én debütálhat a Fűrész 9

A Bloody Disgusting Jason Voorhees, Freddy Krueger, Michael Myers és Chucky karakteréhez hasonlította Jigsaw-t, hiszen utóbbi már tizedik filmjében készül vérengzésre. Jelenleg a Spirál: Fűrész hagyatéka (Spiral: From the Book of Saw) című kilencedik epizód premierjét várjuk, az amerikai oldal viszont kiszúrta, hogy már aktív fejlesztési fázisban áll a következő rész is. Figyelmeztetnek azonban, hogy James Wan Atomic Monster nevű produkciós cége hibásan lett feltüntetve a gyártók között, Wan tehát nem vesz részt a Fűrész 10 munkálataiban.

saw-chris-rock-02.jpg

A Spirál: Fűrész hagyatéka Amerikában május 14-én, Magyarországon pedig a tervek szerint május 27-én debütál. A franchise újraélesztése érdekében a második, a harmadik és a negyedik epizódot is készítő Darren Lynn Bousmant igazolták a rendezői székbe. A történet immár Jigsaw halála után játszódik, amikor egy nyomozó és szintén rendőr apja mégis belekeverednek a halálos játékba, akiket Chris Rock és Samuel L. Jackson alakítanak.