• 2021. június 10-re tolták a Hang nélkül 2 premierjét
  • A jelenlegi tervek szerint június végén indulhat be a hazai moziszezon

Bár egyre több szinkronizált előzetes érkezik (pl. Szörnyella, A helyőrség), a járványhelyzet szempontjából nem túl biztatóak a hazai mozik kilátásai. A Top Gun: Maverick és a Senki bemutatóidőpontját már elhalasztották, most pedig egy újabb lélegzetvisszafojtva várt, de már régóta tologatott film, a Hang nélkül 2 (A Quiet Place Part II) jutott hasonló sorsra. Az új premierdátum 2021. június 10.

John Krasinski filmjében, amint az első, látványos előzeteséből kiderült, flashbackeken keresztül láthatjuk a szörnyinvázió kezdetét, de nem előzménytörténetről van szó. Emily Blunték mellett a főbb szerepekben felbukkan Cillian Murphy és Djimon Hounsou. Egyelőre nehéz elképzelni, hogy akár új karakterek bevonásával, mi újat tud mutatni a film az első részhez képest, mindenesetre már a harmadik epizódot is bejelentették.

Az UIP-Dunafilm tervezett 2021-es premierjei:

mi-meg-a-masodikat-varjuk-a-paramount-azonban-mar-a-harmadik-hang-nelkul-filmet-tervezi.jpg