A Just Cause 2 kiadása mögött álló Square Enix bejelentette a játékkal kapcsolatos DLC-k terveit. Egyelőre kettő tartalom érkezik, az egyik még e hónap végén, a másik pedig májusban. Az áruk 160 MS pont vagy durván 600 forint lesz, és természetesen PC-n is elérhetőek lesznek a Steamen keresztül.

Az első DLC címe Black Market Aerial Pack, és április 29-én fog megjelenni. Tartalma egy F-33 Dragon Fly Jet repülőgép, egy egyszerre akár négy célpontot is bemérni képes rakétavető, és új, remélhetőleg egyértelműen működő ejtőernyőtöltet.

A második DLC, a Black Market Boom Pack május 25-én jön. Egy négylövetű rakétavetőt (azaz most négy lövedék megy egy célpontra) és egy légvédelmi ágyút foglal majd magába.

Összesen 1200 forintért ez nem rossz tartalom.