• Kamija Hideki a Bayonetta-széria folytatásáról beszélt
  • Szerinte nélküle is készülni fognak új epizódok
  • Eredetileg 9 részesre tervezte a franchise-t
  • És sajnálja, hogy már soha nem lesz teljes a víziója

Kamija Hideki neve ismerősen csenghet a jápán játékok kedvelőinek körében, hiszen a legendás tervező még a Capcomnál kezdte a karrierjét, ahol olyan "apróságok" létrehozásában segédkezett, mint a Resident Evil 2 és a Devil May Cry, a 2006-ban alapított PlatinumGames berkeiben pedig leginkább a méltán híres Bayonetta-szérián ügyködött. Éppen ezért szomorú, hogy a tervező október 12-én elhagyta az imént említett csapat kötelékét (ahol egyébként alelnöki pozíciót töltött be), hiszen így már soha nem lesz teljes a csábos boszi története. Vagy talán mégis?

Hideki a saját YouTube csatornáján beszélt arról, hogy sajnálja, amiért nem teljesedhet ki a víziója, viszont úgy gondolja, hogy a stúdió nélküle is folytatni fogja a sorozatot. "Ahogy azt már korábban elmondtam, én dolgoztam a Bayonetta eddigi felvonásain" – válaszolta egy nézői kérdésre. "Néhány interjúban már beszéltem arról, hogy a sorozat összesen kilenc epizódból állt volna, ám úgy tűnik, hogy a 'sagát' most már magammal kell vinnem a sírba. Kár érte. Persze nem mintha én birtokolnám a Bayonetta IP-t, de úgy gondolom, hogy a tulajdonosok folytatják a sztorit" – tette hozzá. Az alkotó szerint tehát a csapat egyáltalán nem szándékozik kispadra ülteni a franchise-t, kérdéses viszont, hogy az ő egyedi látásmódja nélkül mennyire fog működni a recept.