Régóta folyik a vita arról, hogy az olyan előfizetéses szolgáltatások, mint az Xbox Game Pass vagy a PlayStation Plus, valójában elvesznek-e az eladásoktól, vagy bizonyos esetben meg is segíthetik azokat. A Clair Obscur: Expedition 33 esete egy egészen érdekes oldalát mutatja meg a képletnek. A korábban teljesen névtelen Sandfall Interactive legelső játéka egy év alatt 8 millió eladott példányon is túljutott – és ez egy teljesen ismeretlen stúdiótól, egy frissen debütáló (kvázi) JRPG-vel elképesztő teljesítmény. Különösen úgy, ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a műfaj a mainstream közönségnél jellemzően csak a Final Fantasy, a Persona vagy a Pokémon nevekkel tud igazán szép számokat hozni.
A Circana vezető elemzője, Mat Piscatella szerint a játék rendkívüli kereskedelmi sikere részben azzal magyarázható, hogy az Expedition 33 az első naptól elérhető volt az Xbox Game Pass kínálatában, és azóta is ott maradt a szolgáltatásban. Piscatella úgy fogalmazott, hogy a Clair Obscur tökéletes példája annak, hogyan növelheti egy előfizetéses platform a tényleges eladásokat is. Az érvelés logikus: ha egy ismeretlen fejlesztő játékát milliók próbálhatják ki extra ráfordítás nélkül, a szájhagyomány sokkal gyorsabban terjed – és aki igazán beleszeret, az hajlandó lesz megvenni is.
Szubjektív sztori, de pontosan így jártam én is. A játékot legelőször Xbox egyik nagy showcase-eseményén láttam először, és habár már az első trailerek alapján ígéretesnek tűnt, nem tudtam, hogy mit várjak tőle. Amikor azonban bekerült az Xbox Game Pass könyvtárába, lényegében tét nélkül próbálhattam ki azt a címet, amit ma én is minden idők egyik legkiválóbb játékaként könyvelek el. És igen, azóta én is megvettem a játékot Steamen.
Persze a Game Pass-be kerülés önmagában nem garancia a sikerre – a szolgáltatás története tele van olyan játékokkal, amelyek csendben merültek feledésbe. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a Baldur's Gate 3 mögött álló Larian Studios éppen az ellenkező stratégiát követi a szintén egekig magasztalt sikerjátékával. Swen Vincke korábban megígérte a rajongóknak, hogy a Larian játékai soha nem kerülnek fel előfizetéses platformokra, és ez a modell náluk is működik. A Clair Obscur esete tehát nem cáfolja Vincke-ék megközelítését, inkább azt mutatja, hogy az előfizetéses megjelenés különösen új IP-k esetében lehet a siker katalizátora – amikor a legnagyobb kihívás nem a minőség, hanem a láthatóság.
Borítókép forrása: Sandfall Interactive