Jó, kicsit átverős a felvezetés, hiszen leginkább Füle Konc az, akire a nagy kalandok várnak, fivérei pedig katalizátorai a mesés történetnek, amit leginkább high fantasyként szoktak jellemezni. A fekete-fehér, 1991 és 2004 futott, 55 számot megért képregény egy egészen varázslatos világba vezeti el olvasóit, amit kár lenne bárkinek is kihagynia, pláne, hogy a Vad Virágok Könyvműhely immáron olyan formában is elérhetővé tette mindezt, amit vétek a polcon heverve hagyni.

Konc (Bone) Omnibus 1. kötet

  • Író és rajzoló: Jeff Smith
  • Oldalszám: 432
  • Ár: 10 000 Ft (csak a kiadó webshopjából vásárolható)

Minden a meneküléssel kezdődik, mikor Svindli rengeteg svindlije visszaüt, ezért menekülnie kell Koncfalváról, az útra pedig kuzinjai is vele tartanak. Ám a sivatagban hamar elfogy a lelkesedés és már a pénz sem számít, egészen addig, míg nem talál a hármas egy régi térképet, aminek köszönhetően új irányba tartva szétválnak a testvérek. Füle egy barlangban tér magához, ahol egy pillanatra misztikus lényt lát, majd tovább haladva egy mesés erdőben köt ki, ahol rovarokkal beszélget, oposszumokkal éldegél, és ahol az évszakok másodpercek alatt váltják egymást.

Ebben a fura világban kellene megtalálnia a Tövis nevű szereplőt, aki talán segíthet neki. Majd végül rá is bukkan… a csodaszép lányra, aki kedvességével egyből elvarázsolja hősünket. Közben feltűnnek a szörnyű patkánylények, akik, mint kiderül, régóta ostromolják az emberek világát, méghozzá Dokkirály nevű vezérüknek és egy még nála is hatalmasabb és veszélyesebb csuklyás alaknak hála. Azonban Füle és Tövis segítséget is kap, méghozzá egyfelől a harcias nagyitól, másfelől pedig a mesebeli sárkánytól, akinek létezését eleinte senki nem akarja elhinni, Füle hiába is mesél róla mindenkinek. A Koncfalváról szökött fivérek végül persze találkoznak, ám ahogy kezd kitisztulni a kép, egyre inkább úgy tűnik, hogy hőseink egy nagyon veszélyes játszmába csöppentek bele, amit még nagyobb erők irányítanak, miközben kezdetei messzebbre nyúlnak vissza a múltba, amiről Töviséknek korábban sejtéseik sem voltak.  

Fantasy, mesés stílusban

Bár a többszörösen díjnyertes szerző sorozata igen nagy sikernek örvend, itthon szerintem még mindig kevesen hallottak róla (vagy inkább csak nem elegen), mert a sajátos stílusú mű elsikkad a rengeteg szuperhős és komolyra vett téma között. Azonban a Vad Virágok Könyvműhely omnibus kiadásának hála most különösen érdemes beleugrani a szériába, ami 55 füzetével látható határokkal rendelkezik, így nem kell attól félni, hogy a végtelenségig nyúlik a kiadása

Stílusa nagyon szerethető és nagyon élvezetes, engem leginkább a ‘80-as évek fantasy-/mesefilmjeire emlékeztet karaktereivel és fordulataival, miközben a sajátos humor éppen úgy része, mint az izgalmas csavarok vagy a színes karakterek sokasága. Bár rajzstílusával könnyen átverhet minket, egy nagyon érdekfeszítő és szórakoztató olvasmányról van szó, amelyben szó szerint drukkolunk a karaktereknek, legyen szó a hősszerelmes Füléről vagy éppen a patkánylényekkel küzdő nagymamáról. Ezekhez az izgalmakhoz ráadásul páratlan külső társul.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Omnibusként a papírborító alatt aranyozott fekete velúr kötés ragadja meg a szemet (gyönyörű), a három kötetet is magában foglaló 432 oldal pedig elég vaskos, bőven tartalmaz kalandokat és információt, így idő elolvasni az egészet. Mindezért a 10 000 forintos ár szerintem kimondottan baráti. Avagy, akit érdekel egy nagyszabású, mesés kaland a kedves szereplőkkel, az bátran csapjon le a kizárólag a kiadónál kapható Konc (Bone) első kötetre, amit remélhetőleg hamarosan követnek a továbbiak is.