• Kezdetét vette a Dying Light 2 For Honor ereménye
  • Melynek keretében a Ubisoft játékából ismert harcosokkal nézhetünk farkasszemet
  • Értékes jutalmak reményében
  • A crossover egészen december 5-ig tart

Habár a Dying Light 2 számos hibával és gyermekbetegséggek küzdött a megjelenésekor (kezdve azzal, hogy nem is igazán sikerült befejezni), mostanra szinte teljesen kikupálta a Techland fáradhatatlan csapata, így egy meglehetősen élvezetes zombis cím vált belőle. Ami emellett rendkívül tartalmas is, hiszen a lengyelek számos extrával dobták fel az élményt a debütálás óta, emellett pedig az ilyen-olyan crossoverek sem kerülik el a nyílt világú hentparádét. Nemrégiben például kezdetét vette a már korábban beígért For Honor esemény, hogy próbára tegye a játékosokat.

A december 5-ig tartó kollaboráció keretében a Ubisoft játékából ismert harcosok (nevezetesen a Kensei, a Warden és a Berserker) lepik el Villedor utcáit, akik megküzdenek bárkivel, aki az útjukba kerül – legyen az élő, vagy épp élőhalott. A velük való találkozásra nem árt jó alaposan felkészülni, harci tapasztalatuk miatt ugyanis rendkívül kemény ellenfeleknek számítanak – szerencsére senki nem kényszerít minket arra, hogy betartsuk a párbajok szabályait. Természetesen a jutalom sem marad el győzelem esetén, hiszen többek között a Berserker fejszéje (tervrajzzal együtt) és ruházata, a Viking Faction siklóernyő, és még sok minden más ütheti a markunkat – természetesen teljes csomagok formájában is megvásárolhatók az új felszerelések. Ismét megéri tehát visszatértni a játék sokat látott világába, a készítők pedig a jövőben sem tervezik magára hagyni a programot, tehát legyetek résen!