• Készül a remake
  • Csak szörnyen lassan
  • Még a fejlesztés legelején tart a Ubisoft Montreal
  • Pedig tavaly már átvették a projektet

A Prince of Persia: The Sands of Time remake-je ugyan készül, de lehet, hogy mire megjelenik, már csak az unokáink fognak vele játszani. A Ubisoft honlapján megjelent új interjúban Jean-Francois Naud producer megerősítette, hogy a Ubisoft Montreal még csak a Sands of Time újraalkotásának koncepciós fázisához érkezett, miután tavaly átvették az projektet a Ubisoft Pune-tól és a Ubisoft Mumbai-tól.

"Ami a fejlesztési fázist illeti, jelenleg a koncepciós szakaszban járunk. Amióta átvettük a projektet, a közösség visszajelzéseit figyeljük, és próbáljuk megtalálni a saját utunkat a játék megvalósításához. Most építjük a csapatot, meghatározzuk a prioritásokat, prototípusokat állítunk össze, teszteljük az elemeket, és azt vizsgáljuk, hogyan tudjuk a közösség visszajelzéseit is beépíteni a fejlesztésbe" – mondta Naud. "Még nagyon korai szakaszban járunk, és a játékosok ne számítsanak arra, hogy idén többet hallanak a játékról, de nyugodtak lehetnek, hiszen mindannyian a szívünket-lelkünket beleadjuk ebbe a projektbe!" – tette hozzá. Azért hozzátennénk, hogy a remake-et 2020-ban jelentették be (2022-es megjelenéssel), majd 2022 májusában vette át a fejlesztést a Ubisoft Montreal és ezek szerint nem sok érdemleges dolgot csináltak eddig a The Sands of Time felújításával.