Ez év szeptemberében a Microsoft piacra dobja az Xbox One-t az ázsiai piac egyelőre érintetlen területén. Tavaly nyáron a kínai kormány feloldotta a konzoltilalmat az országban, így jelentősen kibővült az ipar keleti részlege: sokkal több vásárlóra és eladott termékre számíthatnak azok, akik beeveznek az idegen vizekre. Mégis igen nagy kockázattal jár ez a lépés, és rengeteg buktató állhatja a bátrak útját.
A Spicy Horse alapítója, American McGee a Facebookon osztotta meg kételyeit a Microsoft stratégiáját illetően.
„Remek dolog, hogy a Microsoft dúskál a pénzben, mivel éppen most tettek egy olyan bejelentést, ami sokba fog nekik kerülni.” -- jelentette ki McGee.
Ha valaki, akkor a Sanghajban állomásozó játéktervező tudja, hogy merről fúj a szél.
Mivel Kínában jelenleg megoldhatatlan a streamelés, óriási méreteket ölt az illegális játékletöltés, és az állami cenzúra továbbra is érvényben van, nem beszélve a folyamatos ellenőrzésekről, ezért esélyes, hogy rengeteg játék nem kerülhet értékesítésre a bennük fellelhető „kétes tartalmak miatt”. Nem véletlen tehát, hogy eddig más cégek nem próbálkoztak betörni a kínai piacra, mivel még mindig túl nagy a rizikófaktor. Ellenben a mobileszközök nagyszámban fogynak az ország területén, valamint az online játékok is kelendőek, ezért ésszerű lépés lenne a Microsofttól, ha kihasználnák a platform által adott lehetőségeket.