A DICE-ra a bugsereg mellett rászakadt Kína összes kínja is. Oké, ez a szójáték valószínűleg szintén kicsit bicskanyitogató lehetne azon újságok szemében, amelyek kibuktak a China Rising DLC, meg alapvetően az egész Battlefield 4 láttán. „Új módja a kulturális háborúnak” – írja a Zsongguo Guofangbao című kínai lap. „Destruktívan hat Kína imázsára, és torzítja az igazságot a fiatalok félrevezetése érdekében.” 

Kifogásolták, hogy a 2020-ban játszódó történetben az USA katonái megszállják Sanghajt, tűzharcba keverednek a Népi Felszabadító Hadsereggel, mindezzel mintegy igazolva a Kínáról szóló összeesküvés-elméleteket, vagyis, hogy olyan ország, amit az USA-nak fel kell szabadítania. Persze a történetben mindezek mögött egy renegát, mocskos szájú tábornok állt, akit éppen csak kidolgozni nem sikerült a készítőknek (pedig nem ártott volna, bár ezt elmondhatjuk az egész sztoriról).

„Régen, ha a nyugati, háborús játékokban képzeletbeli ellenségre volt szükség, ott voltak az oroszok” -- írja az újság, bár azért tegyük hozzá, hogy manapság a Közel-Kelet sem éppen ritkán látott helyszín. „De az utóbbi években, ahogy Kína erősödik, úgy nőnek az ellene irányuló teóriák, amiket a külföldi cégek rendre kihasználnak reklám céljából. A videojátékokat használni arra, hogy lejárassunk egy országot egy másikkal szemben, új módja a kulturális háborúnak.”

Persze a dologból a politikusok sem maradhattak ki, a Kínai Diplomáciai Egyesület igazgatóhelyettese, Ma Zsengang is hozzátette a magáét: „hogy eloszlassuk a nyugat Kínával kapcsolatos prekoncepcióit, a népnek fel kell ébrednie, hallatnia a hangját, és ellenállnia azoknak a videojátékoknak, amelyek rossz fényben tüntetik fel Kínát.”

A legjobb dolog mindebben talán mégis pont a „nép hangja”, avagy a határok nélküli internet lakói, akik – tekintet nélkül nemzetiségükre – jobbnál jobb kommenteket posztoltak a Tencent Games hírportálon. Egyik ilyen például azt részletezi, hogy Kínának nem kell ezt a szívére vennie, mert az USA önmagával a legellenségesebb, hiszen nemcsak állandóan megszállják őket az idegenek, megtámadják őket a terroristák, magát a Fehér Házat is már rengetegszer felrobbantották. Egy másik kommentelő szerint abban, hogy egy amerikai játékban az amerikaiak vannak jófiúnak feltüntetve, semmi új nincs, sőt, így van rendjén. A kínai játékokban meg a kínaiak a jók és a többi nemzet a gonosz. (Csendben jegyezzük meg, hogy például a Call of Duty: Modern Warfare 2 konfliktusa mögött egy renegát, mocskos szájú, amerikai tábornok állt, szóval…). És persze annak a kommentelőnek is igaza van, aki felhomályosítja az újságírókat, hogy a Battlefield 4-ben tulajdonképpen az amerikaiak a kínai hadsereggel együtt próbálják megállítani a puccsra készülő tábornokot.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!