• Arcfelismeréssel szűrné a kiskorúakat a Tencent
  • Egyelőre csak Kínában indult el a tesztüzem

Szarkasztikusan csak annyit mondhatunk, hogy kicsit sem orwelli jövőképet vázol a Tencent megoldása az egyre szigorodó kínai videojáték-szabályozásra. Na, nem a kiadót akarjuk mosdatni, de úgy teljes a kép, ha látjuk a hátteret is: augusztus óta teljesen leállította a kínai kormány a játékok liszenszeinek engedélyezését, amíg az új szabályozások életbe nem lépnek (ennek esett átmenetileg áldozatul a Monster Hunter World is). Ez végső soron ahhoz vezetett, hogy a Tencent nem tudta monetizálni se a PUBG-t, se a Fortnite-ot.

A további szigorodástól való félelmében a vállalat úgy döntött, hogy jelenlegi legjövedelmezőbb címét, a Honour of Kings című MOBA játékot (mely nyugaton Arena of Valor néven ismeretes), igyekszik megóvni. Megoldásként pedig azzal álltak elő, hogy a mobilkészülékek előlapi kameráját használják fel arcfelismerésre, és vetik össze az állami adatbázissal (aminek már a léte is elég disztópikus húrokat penget), hogy megállapítsák a felhasználó korát, és amennyiben szükséges, korlátozzák vagy letiltsák a játék egyes funkcióit és/vagy elindítását.

arena-of-valor-2.jpeg

A tesztüzemre Sencsen és Peking városaiban kerül sor, 1000 fő bevonásával. Arról egyelőre nincs hír, hogy a megoldást Kínán kívül máshol is alkalmazná a kiadó. És bár tőlünk messze vezetik be az intézkedést, aggasztó látni, hogy merre halad a világ – persze ez csak az én személyes meglátásom ezzel kapcsolatban.

Webshop ajánló
2018 őszi MondoCon