A Warhorse Studios középkori játéka, a Kingdom Come: Deliverance eddig sem éppen arról volt híres, hogy kíméletes lenne a játékossal (emlékezzünk csak a mentési rendszerére), de a mazochista hajlamokkal rendelkezők talán nem lehettek vele elégedettek, egészen eddig. Az újonnan bemutatkozó hardcore mód számos ponton keseríti meg az önként jelentkezők életét, íme:

  • Az iránytű nem jelöli az irányokat, a nap járása alapján leszünk kénytelenek beazonosítani az égtájakat.
  • A waypointok csak akkor tűnnek föl, ha elég közel érünk hozzájuk
  • A gyorsutazásnak is búcsút inthetünk
  • Nincs időszakos automentés, csak a Saviour Schnapps fogyasztásával; alvással; fürdőházban a teljeskörű szolgáltatás igénybevételével; vagy a játékból való kilépéskor menthetünk
  • A gyógyulásra az alvás lesz megbízható, a gyógyitalok és a kaja is késleltetve és lassabban gyógyít. Életerőnkről és állóképességünkről pedig csak vizuális jelek alapján kapunk visszajelzést
  • A harc még realisztikusabb és halálosabb
  • A kereskedők kevesebbet fizetnek, jutalmaink alacsonyabbak és a javítás is drágább

És ha ez még nem lett volna elég, akkor legalább két negatív perköt is választanunk kell, melyek velünk maradnak a játék végéig, közöttük olyan nyalánkságokat is fellelhetünk, mint a rémálmok, klausztrofóbia, vérzékenység, remegő kezek, vagy éppen alvajárás – hogy csak a legjobbakat említsük.

kingdom-come-deliverance-hardcore-mode.jpg

Végezetül egy rövidke trailert is kaptunk a játék soron következő DLC-jéből, mely a From the Ashes nevet viseli és egy falu romokból való újjáépítésének feladatát vehetjük majd a nyakunkba, valamikor júliusban.