Úgy alakult, hogy az e havi DVD-melléklethez nekem kell némi nyálelválasztást indukálnom, ami a 2008-ban megrem(a)ekelt King's Bounty széria esetében nem éppen nehéz feladat. Ez ugyanis a műfaj non plus ultrája; címszavakban: kaland, hexás csatarendszer és egy remek mese vár rátok.

A Warriors of the Northról elsőként azt érdemes tudni, hogy ez a legutóbbi epizód a King’s Bounty-sagában, és a 2012-es debütálás óta egy fikarcnyit sem kopott meg a bája. Itt is, mint mindig, lóháton vágtázó hősünk bekalandozza a térkép minden zegét-zugát, közben sereget gyűjt, varázstárgyakkal és mágiával vértezi fel magát, hogy a folyamatosan mozgásban lévő gonosz erőknek hexás, körökre osztott csatákban koppintson az orrára.

A történet azonban sosem volt a King's Bounty erős oldala. Igen, megint az egyetemes gonosz tört rá a világra (most épp az élőhalottak), és naná, hogy a legkisebb királyfi indul útnak, csak épp nem hamuban sült pogácsával, hanem hordó sörrel a tarsolyában, merthogy viking a lelkem. Eposzi fordulatokra ne számítson senki, ugyanakkor humorra, tökéletesen adagolt és kivitelezett mellékszálakra, zseniális szereplőkre igen. Bármily sötét is a világ, mindig van valaki, aki csak egy kis sózott heringre vágyik, de egy zombivá lett asszony segélykéréséből, vagy a cetvadász kabalakabátjának visszaszerzéséből is remek kaland keveredik. Lépten-nyomon olyan figurákba botlunk, akikkel még Csernus doktor sem tudna mit kezdeni – ki hinné például, hogy egy ork legfőbb vágya a kalózélet, ám e zártkörű klubba csak akkor léphet be, ha szert tesz egy papagájra...

SZÁRNYAS LÓ, VALKŰRÖK, MIEGYMÁS...

Olaf, zúzmarás szakállú héroszunk induláskor a viking, skald, soothsayer készletből specializálódhat, amely sorrendben a harcos, „énekes” lovag (félvarázsló) és a mágus szakmát hivatott fémjelezni, majd irány a..., izé, forduljatok egyből balra. A világ szigetekből épül fel, és mi most épp az északi (viking) felét kóstolgatjuk, kezdetben pusztán lóhátról szemlélve a színes, meseszerűen felépített tájat, később azonban hajóra is szert tehetünk, sőt szárnyakra is, így aztán idővel a pálya tényleg minden szegletét tisztára söpörhetjük. Karakterünk valós időben poroszkál, tehát a térképen szétszórt javakért nem muszáj mindig megbirkóznunk, néha egy ügyes kis csapdával kicselezhetjük a közelben kóricáló seregeket. Ám amint csatára kerül a sor, máris vándorlunk a körökre osztott felületre, ami lényegében a HoMM nagytestvére. Itt a lényeinkkel és a varázslatokkal taktikázva dől el, hogy ki a tökösebb hatszögletű vitéz, és még a viking éra valkűrjei is hozzáteszik a magukét. A szférák legszebb amazonjai időről időre odacsaphatnak egy keményet, mi pedig keresgélhetjük az állunkat, mert látványnak sem utolsó, ahogy egy lenge ruházatú hölgyemény vakító villódzás közepette tüzes nyilakat terít szét az ellen sorai között.

KI NE HAGYD!

A karakterfejlődés tulajdonképpen jottányit sem változott az első rész, a Legend óta; a hős minden szintlépéskor háromféle rúnát oszthat el a Might, Mind és Magic táblázatokba foglalt képességekre, s hogy miből mennyit, az a viking, skald, soothsayer beállítottságtól függ, a már kifejlesztett mágiaféléknek megfelelő varázstekercseket pedig rögtön be is jegyezheti a könyvébe. Haszontalan vagy felesleges fejlesztés nincs, ugyanakkor vannak könnyebben járható utak, de ezekről majd a tippek részben írok bővebben. A seregbe toborozható lények nyolc faj cirka 110 példányát ölelik fel, parasztlegényektől a sárkányokig, de nyilván az itt bemutatkozó viking harcosok lesznek számunkra érdekesek. A kultúrkör a parittyástól a tankig (jarl) tartó kottát követi, de a berserker például a nevével fémjelzett képességgel akkorát üt, hogy ihaj, és a soothsayert is becsüljétek meg, mert az elmetrükkje fenomenális. Lényegében ez egy remek induló kaszt, bár a végjátékra nyilván lesznek jobbak. Maradva a számoknál: százötvennél több küldetés, legalább 40 órányi játékidő, több száz begyűjthető relikvia, alacsony gépigény, 64 feloldható achievement és steam trading cards támogatás – ez mind-mind remek indok, hogy belevágjatok a játékba. Végezetül egy apró jó tanács: tessék néha felpillantani az órára, mert addiktív a cucc, és könnyen rátok világosodik!

KÓDAKTIVÁLÁS

Habár a mostani teljes játékunk is steames, megváltozott a kódok beváltásának menete: a DVD tasakra nyomtatott kódsort nem a Steamen kell beütni, hanem a PC Guru Online kódbeváltó oldalán. Ehhez mindössze egy ingyenes regisztrációra van szükség, majd a belépést követően a böngészőben el kell navigálni a kódbeváltás oldalra, ott be kell ütni a DVD-tasakjára nyomtatott kódsort, az eredmény pedig egy Steam-kód lesz, abból pedig a steames aktivációt követően teljes játék, öröm és boldogság.

A DVD-tasakon található PGO-s kódokat csak egyszer lehet felhasználni, de összesen tízszer lehet megpróbálni a beváltást, így ha elgépelsz egy karaktert, akkor sem kell félned, nem fog eltűnni a teljes játékod. Ha mind a tíz alkalommal hibás kódot adsz meg, a rendszer 24 órára letiltja a kódbeváltás funkciót, úgyhogy csak óvatosan! Ha problémát okozna a kódbeváltás, olvasd el a Kódbeváltás tudástárunkat a PC Guru Online-on.