Az elmúlt másfél év egyik legnépszerűbb zsánere a battle royale. Gyakorlatilag egymás után jönnek az újabb és újabb próbálkozások ebben a műfajban, ugyanis szinte mindenki akar magának egy szeletet a sikerből. Így gondolhatták ezt a Battlerite mögött álló Stunlock Studios munkatársai is, akik még idén májusban bejelentették, hogy alkotásuk egy battle royale játékmóddal fog bővülni a nyár folyamán. A Battlerite Royale azóta már önálló cím lett, mi pedig megnéztük, vajon mivel sikerült feldobniuk a svéd fejlesztőknek a zsáner jól ismert receptjét.

Ugyanaz, mégis más

Első ránézésre a Battlerite Royale nem is különbözik annyira a többi battle royale játéktól. Itt is egy szigeten kell boldogulnunk véletlenszerűen elosztott felszereléssel, miközben a játéktér szűkül, a végén pedig csak egy győztes maradhat. Igaz, itt a megszokott száz fő helyett csak húszan vehetnek részt egy-egy összecsapásban, de ez önmagában nem mondható olyan nagy újdonságnak. Szintén apróbb eltérés, hogy ezúttal a megszokott FPS vagy TPS nézet helyett felülről láthatjuk majd a csatamezőt, amit azért elsőre talán egy kicsit fura lehet, de viszonylag hamar megszokható.

A Stunlock Studios munkatársai azonban nem álltak meg ilyen apróbb változtatásoknál, és az eredeti játék nem egy MOBA elemét átemelték a Battlerite Royale-ba, így alkotva egy igen kellemes átmenetet a két zsáner között.

battlerite-fight.jpg

Mindenkinek kell egy hős

Az első ilyen újítást már a meccs elindítása előtt tapasztalhatjuk, ugyanis ki kell választanunk, hogy melyik hőssel szeretnénk nekivágni az összecsapásnak. Igaz, ilyesmivel már a Realm Royale is próbálkozott, itt azonban sokkal hangsúlyosabban előjönnek az egyes karakterek közti különbségek. Egyrészt azért, mert nagyobb a változatosság (jelenleg 20 különböző hős közül válogathatunk, akik közül mindenkinek egyedi életereje, sebzése és gyorsasága van), másrészt pedig azért, mert a játékban nincsenek külön felvehető fegyverek, egyedül a kiválasztott karakterünk képességeire támaszkodhatunk.

Minden hős összesen hatféle mozdulattal plusz egy ultival rendelkezik, a játék elején ebből azonban az ultin kívül csak egy hozzáférhető. Egy másikat ugyan még vehetünk a kezdőzónában várakozva, az összes többit viszont kincses gömbökben lapuló rúnákból kell megszereznünk, melyek a pályán vannak szétszórva. Minden képességnek összesen négy fokozata van, a zöld rúna jelenti a leggyengébb, belépő szintet, míg a narancssárga rúnával az adott mozdulat legendás megfelelője szerezhető meg.

battlerite-royale-06.jpg

A képességeken kívül még különféle fogyóeszközökre és más felszerelési tárgyakra is hagyatkozhatunk. Az előbbiek táborába tartozik például a gyógyital vagy a csapdakészlet, míg az utóbbiak vagy az életerőnket, vagy a sebzésünket, vagy a gyorsaságunkat növeli permanens módon. Ha pedig sehogy sem akar esni valami, amire nagy szükségünk lenne, akkor még mindig bepróbálkozhatunk a pályán szétszórt boltosoknál, akik némi aranyért cserében boldogan kisegítenek minket, de sajnos a készletük korlátozott, így semmi sem garantálja, hogy náluk megtaláljuk, amit keresünk.

Szintén érdekes még, hogy a MOBA-kból jól ismert bokrok itt is visszaköszönnek. Alapvetően az egész pályán elszórva megtalálhatjuk ezeket a magasabb fűcsomókat, melyekbe belesétálva kedvünk szerint elrejtőzhetünk. Igen hasznos funkció ez, akár akkor, ha békésen szeretnénk gyógyítani egy kicsit magunkon, akár akkor, ha lesből csapnánk le valakire.

battlerite-royale-02.jpg

Minden arany, ami fénylik?

Bár a Battlerite Royale elsőre egy nagyon érdekes átmenetnek tűnik a MOBA és a battle royale zsánere között, azért így is akadnak még hiányosságai a játéknak. Ezek közül a legfeltűnőbb pedig talán a meccsek ellaposodása. A legtöbb battle royale játéknak nagy rákfenéje, hogy az összecsapások valahol félúton kicsit ellaposodnak, és több percig nem történik semmi, ez pedig a Battlerite Royale esetében pedig mintha hatványozottan jelentkezne.

A térkép maga valahogy túl nagynak hat a húsz játékoshoz, és a játéktér is lassan szűkül, így miután földet értünk, és leszámoltunk azokkal, akik ugyanarra a helyre ugrottak, ahová mi, esetenként több perces semmittevés következhet, amíg végül bele nem futunk valaki másba. A készítők ugyan próbálták feldobni a játékmenetet azzal, hogy néha ritka zsákmányt tartalmazó ládák érkeznek a játéktér egy előre meghatározott pontjára, de olyan nagy küzdelmek sajnos ezek közül sem szoktak kialakulni.

battlerite-royale-04.jpg

Ígéretes kezdetek

Mindent összevetve a Battlerite Royale eddig egy kifejezetten ígéretes játéknak tűnik, mely kellemes átmenetet jelent a MOBA és battle royale zsánerek között, ami egész jó alternatívát jelenthet mindazoknak, akik a PUBG-be és a Fortnite-ba belefáradva valami újat keresnek, ami kicsit eltér az egyedi recepttől. Bár a meccsek közepe (sőt, az eleje is, ha olyan helyre ugrunk, ahová nem ment senki) itt is hajnalom ellaposodni, ettől függetlenül érdemes lehet vele tenni egy próbát mindazoknak, akik kedvelik a battle royale zsánerét, és nem riadnak meg a MOBA-któl sem.

battlerite-royale-farkancs.jpg