Számomra az átlag játékos élményénél is szürreálisabb pillanatokat okozott, amikor 2019 őszén elém került a Death Stranding. Éppen akkortájt fedeztem fel a Low Roar nevezetű együttest, akik ekkor már több mint nyolc éve alkottak az alter szcénán a szarvasborítós albumukkal, rajta meg a mélyen nyomasztó, de mégis megnyugtató dalaikkal. Még csak ismerkedtem a banda diszkográfiájával, amikor az éppen teszjátékként befutó Death Strandingben szinte kísértetiesen felszólaltak ugyanezek a dallamok, általában azért, hogy nyomatékosítsák a koronavírus-járvány előtt szinte próféciaként érkező játék világának a kihaltságát.
Hideo Kojima nem csak játékokat készít – az őrült japán komplett koncepciókat álmodik meg, nagyon tudatosan válogatott kirakósradabokból. A Death Stranding két epizódjának zenei világa pedig mindig is több volt háttérzajnál. A rendező célzottan válogatta össze azokat az előadókat, akikkel szerinte a játékosoknak mindenképpen meg kellene ismerkedniük. Egy Vogue-nak adott interjúban Kojima elmesélte, hogy például a Low Roar együttest kifejezetten azzal a szándékkal emelte be az első Death Strandingbe, hogy ha valakinek megtetszik egy dal a játékban, az elvezesse a bandához, az izlandi zenei szcénához, vagy akár a kapcsolódó filmekhez is. Ez nem véletlenszerű kuráció volt, hanem egy nagyon is átgondolt kulturális ajándék a játékosoknak.
A Low Roar erre tökéletes példa. Az együttes az izlandi post-rock, ambient és elektronika határán mozog. Olyan világ, amelyről a legtöbb gamer a Death Stranding előtt valószínűleg sosem hallott – én is teljesen véletlenül futottam bele, mindössze hetekkel a játék megjelenése előtt. Kojima szerint a játékosok hajlamosak zárt rendszerekben gondolkodni, és azt vallja, hogy az ilyen típusú szórakoztatásnak pontosan az a feladata, hogy kitágítsa ezeket a határokat. Egy kevésbé ismert előadó számára ez a fajta reklám nyilvánvalóan felbecsülhetetlen – és a Death Stranding rajongóinak köszönhetően a Low Roar is jóval szélesebb közönséget ért el, mint korábban valaha.
Kojima úgy fogalmaz: "Ez az a szerep, amelyet a szórakoztatásnak be kell töltenie." Ha valaki kételkedne ebben a megközelítésben, elég csak a Tony Hawk's Pro Skater-sorozatra, a 2000-es évek Need for Speedjeire vagy a Guitar Hero-játékokra gondolni, amelyek egész generációk zenei ízlését formálták – a megfelelő játék, a megfelelő zenével igenis képes maradandó nyomot hagyni. Kojima ezt tudatosan használja, és a Death Stranding 2-ben is folytatta ezt a vonalat, és ez a fajta céltudatosság nem volt számára ismeretlen korábban sem. A Metal Gear Solid V: The Phantom Pain és a Ground Zeroes mi, ha nem egy hatalmas David Bowie tribute? Engem csak az érdekel, hogy kit vagy kiket emel majd be az OD-be és a Physintbe ehhez hasonló módon?
Borítókép forrása: X - Hideo Kojima
