Az elmúlt évtizedek során a zombik lassan de biztosan felütötték a fejüket a szórakoztatóipar minden szegmensében. Készültek már róluk filmek, könyvek, képregények, de természetesen a játékok sem úszták meg az élőholt inváziót. Épp ezért ha valaki igazán egyedit akar alkotni a témában, egyre nehezebb dolga van, hiszen lassan nincs már olyan aspektusa a zombiapokalipszisnek, amit ne vesézett volna ki tucatnyi mű. Max Brooks mégis valami hasonlóval próbálkozott 2006-os regényével, mely olyasvalamit ad az alapötlethez, ami kicsit meglepő az életre kelt halottak között: realizmust.
Csak egy harapás
A World War Z stílusát tekintve dokumentumregény, ami egy fiktív zombiapokalipszis történéseit meséli el a nulladik betegtől egészen az élőholtak visszaszorításáig és majdnem kiirtásáig. A háttértörténet szerint a szerző maga az ENSZ embere, aki a zombiháborúnak nevezett esemény után bejárja a Földet, és a túlélők beszámolóiból állít össze egy jelentést, hogy mindenki képben lehessen, hogyan játszódott le a konfliktus, ami kis híján az emberiség kihalásához vezetett.
A könyv felépítése ennek megfelelően nem egységes. Nem egy lineáris történetet kapunk egyetlen főszereplővel, hanem sok rövidebb-hosszabb interjút, melyekben a válság kulcsszereplői szólalnak fel és mesélik el a saját történetüket. A beszélgetések során a szerző sokszor arra is kitér, hogy milyen helyzetben találkozik az interjúalanyokkal, így nem csak magáról a zombiháborúról, hanem az azt követő világról is kapunk néhány futó benyomást.
Teljes háború
Bár a regényben nincsenek összefüggő fejezetek, csak egymástól kvázi független történetek, a cselekménynek így is nagyon szépen kirajzolódik az íve. Az első pár fejezetben a járvány elterjedését, az első fertőzöttek megjelenését láthatjuk, ahol sok állam még el sem hiszi, hogy a holtak tényleg életre keltek. Ezt követi a pánik, mikor kiderül, hogy a zombik nagyon is léteznek, majd a teljes összeomlás, mikor a menekültek megbénítják az infrastruktúrát, a hagyományos hadviselés pedig teljes kudarcot vall. Ezt követi a feleszmélés és az alkalmazkodás, az új, zombi-ellenes taktikák bevezetése, végül pedig az élőholtak visszaszorítása és a globális méretű járvány utóhatásainak a kezelése.
Itt érhető tetten a regény egyik legnagyobb erőssége is, a realizmus. A cselekmény ívén, az egyes nemzetek élőholtakra adott válaszán nagyon érződik, hogy a szerző alaposan kidolgozta, hogyan is folyna le egy ilyen járvány. Szó sincs arról, hogy a világot egyik napról a másikra ellepnék a zombik, sőt, épp ellenkezőleg, a kór terjedése kifejezetten lassan kezdődik. Egy fiút megharapnak a Három-szurdok-gát mögötti ártérben, egy embercsempész fura hangokat hall kiszűrődni a furgonja rakteréből, egy dél-afrikai nyomortelepen elszabadulnak az indulatok, ilyesmire kell gondolni. Mire a kormányok feleszmélnek, már mindenhol tombolnak az élőholtak, és a politikusok sok esetben még így se a problémára, hanem egymás ballépéseire fókuszálnak. És innen már tényleg csak egy lépés, hogy az emberiség örökre eltűnjön a történelem süllyesztőjében.
Ráadásul a szerző egy csomó érdekes kérdést is megvizsgál a járvánnyal kapcsolatban. Vajon mi történik azokkal a zombikkal, akik a tengerbe estek, és se kiúszni, se megfulladni nem tudnak? Vajon tényleg olyan jó ötlet egy várba menekülni az élőholtak rohama elől? Vajon mi történik, ha egy halom kényelmes, külvárosi élethez szokott középosztálybeli amerikai elindul a kanadai télbe? És mennyire könnyű újraindítani egy gazdaságot, ha munkás alig van, menedzser viszont bőséggel? A regény szereplőinek ilyen és ehhez hasonló problémákkal is meg kell küzdeniük a folyamatosan a nyakukban lihegő élőholt horda mellett.
Hétköznapi hősök
A World War Z szerkezete miatt igen sok karakterrel dolgozik, de szerencsére mindegyikük érdekes, erős személyiség, akik általában nem szerepelnek túl sokáig, de ennyi idő is elég ahhoz, hogy megismerjük és megkedveljük őket. A legtöbben csak egy történet idejéig bukkannak fel, de akadnak azért visszatérő arcok is, mint például az amerikai katona, aki részt vett a teljes háborúban, a hadsereg első, katasztrofális összeomlásától kezdve egészen New York felszabadításáig.
Azonban rajta kívül is akadnak érdekes alakok a könyvben, nem is kevés. Felszólal például a kínai orvos, aki a nulladik betegként számon tartott kisfiút először meglátta, az üzletember, aki gyakorlatilag egymaga talpra állította az USA gazdaságát vagy a filmrendezőt, aki propagandaalkotásaival visszaadta az emberek hitét. Felbukkan még az orosz pap, aki teokráciává alakította Oroszországot, a kínai tengeralattjáró-parancsnok, aki pontot tett a hazájában dúló polgárháború végére és a férfi, aki először mondta ki azt a megkerülhetetlen tényt, hogy a civil lakosság egészét nem lehet megmenteni, van, akit fel kell áldozni.
Az talán már a fenti példákból is kitűnik, hogy a World War Z világa kegyetlen. Nem feltétlen abban a véres, belezős tekintetben, ahogy azt az ember egy zombis könyvtől várná, de tény, hogy a történetek között nem egy megrendítő is akad. A legjobb példa talán az ukránok módszere a fertőzött, de át még nem alakult polgárok kiszűrésére, ami azon az egyszerű tényen alapul, hogy az egészséges emberek nem támadnak fel, ha egyszer már megölték őket.
A túlélésért bármit
A World War Z egy igen különleges és kiemelkedő könyv, mely egyértelműen kiemelkedik a zombis alkotások tengeréből. Izgalmas és egyben reális, egy olyan kötet, amin érződik, hogy a szerzője brutális mennyiségű háttérmunkát fektetett egy esetleges élőholt járvány lefolyásának és az egyes nemzetek a fenyegetésre adott válaszának tételes és logikus végiggondolásába. Mindenképp érdemes hát elolvasni, hisz Max Brooks műve nem csak azoknak nyújthat maradandó élményt, akik amúgy is érdeklődnek a feltámadó halottak iránt.
Ha bejött, erre is vess egy pillantást
Ha tetszett a World War Z, és szívesen olvasnál még más, szintén zombikkal foglalkozó könyveket, ezekre a címekre érdemes egy pillantást vetned:
Mira Grant: Feed - Etetés (2012): A jó hír, hogy túléltük. A rossz hír, hogy ők is. Mire Grant regényében a zombiapokalipszis már több évtizede lezajlott, mára az emberek és az élőholtak kvázi egymás mellett élnek. Az ebbe a világba beleszületett blogger testvérpár pedig békésen éli az életét, azonban egyik nap valami ártatlan sztori helyett a fertőzötteket mozgató sötét összeesküvésre bukkannak, és innentől kezdve már arról kell dönteniük, mi ér többet: az igazság vagy az életük?
M. R. Carey: Kiéhezettek (2016): M. R. Carey regénye egy kifejezetten kényes témát boncolgat: vajon ha valaki emberként néz ki, emberként viselkedik, de kvázi zombi, akkor milyen jogai vannak? Lehet-e rajta kísérleteket végezni, fogva tartani vagy bármi ilyesmi? És mi van akkor, ha ezek az emberként viselkedő zombik gyerekek?
