Bár a könyvespolcon már régóta gyűlnek a videojátékok, filmek és képregények alapján készült regények, eleddig kevésre volt időm, azok pedig változó minőséget nyújtottak. Persze a legtöbbször erősen a ponyva alsó határát súrolták, amikor még éppen csak nem válik egy írás kínossá, éppen ezért született bennem egy egészséges előítélet is a témával kapcsolatban. Ennek köszönhetően aztán mindig mosolyogva szemlélem a mutatós borítókat, elolvasom a fülszöveget, majd a legtöbb esetben elégedetten teszem vissza a helyére a kötet, hogy “majd egyszer”, amikor nem lesz jobb. Minő szerencse, hogy ezúttal kevésbé volt esélyem ellenállni, legalábbis a két, kritikára érkezett regény közül az egyik mindenképpen kellemes meglepetésnek bizonyult.

Jesse J. Holland: Fekete Párduc: Ki a Fekete Párduc?

Sajnos még mindig kifejezetten aktuális a téma, hiszen Chadwick Boseman, a Marvel-filmek Fekete Párducát alakító színész nyáron hunyt el, ezzel hagyva űrt maga után a filmes univerzumban. A wakandai hősre fókuszáló mozifilm ráadásul kifejezetten jól sikerült, miközben Boseman rendkívül szimpatikus és szerethető módon formálta meg a karaktert. A könyv azonban hála az égnek nem a szomorú esemény, de még csak nem is kifejezetten a mozis adaptáció okán született meg, hiszen a Marvel-regénysorozat nemcsak címében, de borítójának színvilágában is meglehetősen fekete kötete a képregényeket és azok történéseit veszi alapul.

szukits-jesse-j-holland-marvel-fekete-parduc-pcguru.jpg

Ebből kiindulva szó sincs a kövekről, Kapi és Vasember párharcáról és a regisztrációról, vagy éppen egy száműzött trónörökösről. A történet elején Amerikában járunk, ahol a király látogatóban érkezik egy kiállítás megnyitójára, majd egy családdal összebarátkozva kiruccanást tervez egy másik múzeumba is. Azonban egy terrorakció felborítja a napi terveket, a hazautazó uralkodó pedig hamarosan nyílt támadással nézhet szembe, ami birodalma meggyengítését is szolgálja a királyi család teljes eltörlése mellett. 

Persze Klaw itt is felbukkan, méghozzá fontos szerepben, de ennek a karakternek semmi köze az Andy Serkis játszotta emberibb zsoldoshoz, illetve a történetben más ismert bűnözők is előkerülnek, akiknek felbukkanása képregényrajongó énemet kifejezetten tűzbe hozta. Nem beszélve arról, hogy míg a Marvel-filmek cselekménye legtöbbször kozmetikázott és tét nélküli formában zajlik, addig Holland nem zavartatja magát, ha erőszakról van szó, így halottakkal és véres sebekkel is találkozhatunk a kicsivel több mint 300 oldal során. A stílus jó, néha azt is elfelejtettem, hogy azért alapvetően ponyvát olvasok, emellett izgalmakban sincs hiány, így a téma és a Marvel-univerzum rajongóinak egy kifejezetten ajánlott regényről van szó, ami inkább hozzátesz a komplett élményhez, mintsem elvenne belőle. Ráadásul nem is drága, legyen szó a puhafedeles vagy a keményfedeles verzióról, plusz a belső kis (klasszikus) illusztrációk is stílusosak és mutatósak.   

  • Regény címe: Fekete Párduc: Ki a Fekete Párduc?
  • Kiadó: Szukits
  • Ára: 1871 forint (akciósan a Szukits honlapjáról, egyébként 2495 forint)

szukits-rae-carson-star-wars-skywalker-kora-pcguru.jpg

Rae Carson: Star Wars: Skywalker kora

És akkor a képregényes regény után itt a tényleges filmes regény, ami sok esetben borzongató élményeket jelent, de legtöbbször nem pozitív értelemben. Amikor pedig akkora franchise-ról van szó, mint amilyen a Csillagok háborúja, akkor ez a kategória különösen kétesélyes. Mert hát van olyan neves a sorozat, hogy a minőségen spórolva bármit el lehessen adni a rajongóknak, a HC mag hangos kiabálása meg ne jelentsen komoly problémát. Másfelől viszont van némi felelősség és nyomás is a Disney vezetőin, hogy bármit ne engedjenek kiadni, merthogy na, azért mégis presztízs, hogy mi jelenik meg Star Wars címszóval.

Valahol ez a kettősség érződik Carson regényén is, ami a film rajongóinak ismerős helyzeteket, párbeszédeket nyújt, egy-egy esetben még évek múltával is fel lehet idézni a grafikus változat párbeszédeit vagy látványelemeit, ezzel bizonyítva azt, hogy az írott mű hű az alapanyaghoz. Viszont egy-egy belső monológ és lelki vívódás némileg kiegészíti a már ismert sztorit, hozzátesz ahhoz, még ha nem is sokat, a szerző stílusával pedig, még ha az nem is kiemelkedő, nagy problémák sincsenek. 

Igen, a Skywalker kora egy könnyed olvasmány a közkedvelt kasszasiker nyomán, ami nagy meglepetéseket nem okoz, lényegében ugyanazt nyújtja, mint a moziban, igazi mélységet kár is keresni benne. Ettől függetlenül viszont egészen szórakoztató, egy rajongónak írott formában is megadja a kívánt érzelmeket és élményeket. Nem ez a művészet vagy a műfaj csúcsa, de nem is kell titkolni, hogy mit olvasunk, a több mint 300 oldal közé pedig 8 oldalnyi színes melléklet is került, amin a filmből vett képeket nézhetjük meg. Ez persze nem növeli a regény értékét, de ajándéknak és egy kis extrának teljesen megfelelő. 

  • Regény címe: Star Wars: Skywalker kora
  • Kiadó: Szukits
  • Ára: 3672 forint (akciósan a Szukits honlapjáról, egyébként 4590 forint)

Ebben az esetben tehát felesleges volt az előítélet. A Skywalker kora ugyan inkább a rajongóknak szól, illetve olyan könnyed olvasmánynak való, amitől az ember nem vár sokat, de semmi kellemetlen nincs benne, így senkit sem beszélnék le az elolvasásáról. A Fekete Párduc pedig kifejezetten pozitív csalódás, ami meg merem kockáztatni, hogy egészen vékony határvonalon áll a ponyvák és a jobb regények között, így a téma iránt érdeklődőknek kifejezetten jó kezdés lehet, ha esetleg jobban bele akarják ásni magukat a témába és a szuperhősök világába, közben nem kifejezetten csak a filmes univerzumra támaszkodva. És ha már itt tartunk, illetve a Marvel a téma, akkor nemsokára itt a Thanos is, amit kifejezetten várok. Legközelebb remélhetőleg arról is pozitívan nyilatkozhatok.