• Az ESL bejelentette, hogy közönség nélkül fog lezajlani az IEM Katowice 2020
  • A régió kormányzója a koronavírus miatt visszavonta az engedélyt

Ma délután kezdetét veszi Európa egyik legkomolyabb és legnagyobb múltú esportrendezvénye, az IEM Katowice, ahol 16 Counter-Strike: Global Offensive-csapat fog megküzdeni az 500 ezer dolláros összdíjazásért. Az utolsó pillanatban azonban komoly érvágás érte a szervezőket: az ESL csütörtök este bejelentette, hogy nézők nélkül lesznek kénytelenek megtartani a versenyt a Spodek arénában.

kozonseg-nelkul-startol-el-az-ev-egyik-legnagyobb-esportrendezvenye-a-koronavirus-miatt.jpg

A háttérben természetesen a koronavírus-járvány áll: Szilézia kormányzója, Jarosław Wieczorek visszavonta az engedélyt a tömegrendezvények megtartására, így az ESL is kénytelen volt fejet hajtani a döntés előtt. Azoknak, akik pórul jártak, természetesen visszafizetik a belépőjegy árát, ugyanakkor egy nappal a rendezvény előtt az utazási- és szállásköltségekről már biztosan lemondhat a többség.

"Az ESL tiszteletben tartja a helyi hatóságok döntését, és jelenleg is azon dolgozunk, hogy felvegyük a kapcsolatot a jegytulajdonosokkal, a vendégekkel és a média képviselőivel" - írták a szervezők.

Az IEM Katowice a tavalyi évben 174 ezres közönség előtt zajlott, idén azonban csak online lehet majd követni az eseményeket. Nem ez az első esportrendezvény egyébként, amit befolyásol a koronavírus: többek között az Overwatch és a Hearthstone is érintett volt a közelmúltban.

Támogasd te is a PC Gurut!