• Idén lesz két éve, hogy bezárt CliffyB fejlesztőstúdiója, a Lawbreakers mögött álló Boss Key
  • A stúdió vezetője most Instagramon beszélt arról, hogy mi lehetett a gond a játékkal
  • Szerinte a túl sok politizáláson vérzett el a Lawbreakers

Cliff Bleszinski avagy CliffyB karrierje valóságos hullámvasút a játékiparon belül. Egyrészt olyan patinás projektek köthetők a nevéhez, mint a Jazz Jackrabbit vagy a Gears of War, másrészt mióta hátrahagyta az Epic csapatát, nem igazán tudott semmi érdemlegeset felmutatni. Pedig próbálkozott keményen: 2014-ben megalapította a saját stúdióját, a Boss Key Productionst, a csapat pedig 2017-ben pedig elő is állt az első játékával a Lawbreakers című hero shooterrel. A program azonban hatalmasat bukott (többek közt az Overwatch debütálása miatt is), és bár a Boss Key ezek után még megpróbálkozott egy félkész battle royale kiadásával, ez sem tudta megmenteni őket, és 2018-ban végleg lehúzták a rolót.

CliffyB-t azonban szemlátomást nem hagyta nyugodni a Lawbreakers sorsa a mai napig. Nemrég például Instagramon gondolkodott egy sort azon, hogy vajon mi mehetett félre a játéknál, végül pedig arra jutott, hogy alighanem túl sokat rakott bele a saját politikai nézeteiből, és túl agresszívan is kommunikálta ezeket a nézeteket a játékosok felé.

Meglátása szerint így a LawBreakers körüli párbeszéd nem arról szólt, hogy milyen jó a játék, hanem arról, hogy gendersemleges mellékhelyiségeket erőltet a játékosokra, ahogy a karakterek kapcsán sem azt emlegette senki, hogy milyen jópofák, hanem azt, hogy a nők nem elég szexik. Hogy ez a gondolatmenet mennyire igaz, azt mindenki döntse el maga, egy dolog azonban biztos: a mi tesztünkben nem a gendersemleges mellékhelyiségek szerepelnek a negatívumokat felsoroló lista élén.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!