Az Avalanche Studios a napokban 24 dolgozójától volt kénytelen megválni -- 12-12 fő távozott a stockholmi és a new yorki irodából. A leépítés oka az volt, hogy nem találtak helyet nekik, miután elkészültek a futó projektjeikkel. A cég összesen 250 főt foglalkoztatott eddig, vagyis a munkaállomány 9,6%-t küldték el most.

„A nagy munkák közötti váltás mindig nehéz, különösen a független csapatok számára. Éppen most fejeztünk be egy projektet, és hamarosan egy másikat is lezárunk. Miközben a következő munkánknak látunk hozzá, nem tudtuk egyeztetni a csaptok méretét és a szükséges pozíciókat az előző játékokkal, így kénytelenek voltunk megválni pár tehetséges fejlesztőtől.”

A stúdió szóvivője azt mondta, hogy éppen azon vannak, hogy újra fel tudják venni a most elbocsátott munkatársakat (a felvételeket az újévben is folytatják), a jövőben pedig ügyelni fognak arra, hogy hasonló ne forduljon elő. Biztosított továbbá arról is, hogy mindez nem befolyásolja a jelenleg futó projektjeiket.

Az Avalanche Studios szeptemberben adta ki a Mad Max című játékát (videotesztünket itt nézhetitek meg), december elsején pedig a Just Cause 3 jön.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!