• Hamarosan átalakul a Legends of Runeterra fejlődési rendszere
  • Az új frissítés után akármennyi kártyát vehetünk majd egy héten
  • Illetve a heti jutalmak is értékesebbek lesznek

Nem is olyan régen rajtolt el a League of Legends mögött álló Riot vadonatúj kártyás játéka, a Legends of Runeterra. Ebben a programban már alapból is egy igen felhasználóbarát fejlődési rendszer volt, ami lehetővé tette, hogy véletlenszerű lapokat tartalmazó booster csomagok nélkül építsük a gyűjteményünket, azonban a fejlesztők a közeljövőben kicsit átdolgozzák ezt a megoldást.

A március 31-én érkező frissítés ugyanis teljesen átalakítja majd a Legends of Runeterra fejlődési rendszerét, még felhasználóbarátabbá téve azt. A frissítés egyrészt eltörli majd a boltban vehető kártyákra vonatkozó mennyiségi limitet, hogy gyorsabban tudjunk bevásárolni, másrészt pedig a heti jutalmak minőségét is javítja majd a hírek szerint.

Támogasd te is a PC Gurut!

legends-of-runeterra-jovo-heten-startol-a-nyilt-beta.jpg