• Január 24-én indul a Legends of Runeterra nyílt bétatesztje
  • Akik előre regisztrálnak, azok már egy nappal korábban elkezdhetik

A Riot Games még októberben, a League of Legends tizedik születésnapja alkalmából jelentette be, hogy ők is belépnek a digitális kártyajátékok piacára a Legends of Runeterra néven futó kártyás stratégiával, amely ezidáig zárt bétában volt. Hamarosan azonban végre mindenki számára megnyílnak a kapuk - jelentették be a hétvége folyamán.

legends-of-runeterra-jovo-heten-startol-a-nyilt-beta.jpg

A PC-s nyílt béta január 24-én, itteni idő szerint este 8 órakor indul, érdemes azonban már most feliratkozni, azok ugyanis, akik január 20. előtt regisztrálnak, egynapos korai hozzáférést kapnak.

Fontos, hogy a nyílt béta kezdetével minden felhasználói fiókot resetelnek, vagyis azok sem lesznek komoly előnyben, akik korábban már részt vettek a zárt bétában.