• Nemrég mutatkozott be a Legends of Runeterra
  • Melynek az első kompetitív szezonja lehet, hogy késni fog
  • Ugyanis lootboxok hiányában nehéz lehet paklit építeni

A Riot a League of Legends tizedik születésnapja alkalmából jelentette be és mutatta be a Legends of Runeterra című online kompetitív kártyajátékot, mely a tervek szerint 2020-ban érkezik majd PC-re és mobilokra. Azonban már most arról beszélnek az illetékesek, hogy lehet, az első kompetitív szezont el kell majd csúsztatni, méghozzá egy igen meglepő indok, a lootboxok hiánya miatt.

A Legends of Runeterrában ugyanis nem lesznek lootboxok, helyettük limitált mennyiségű, valódi pénzért vehető tokenekkel fizethetünk majd a ritkább kártyákért. Csakhogy mivel ezek limitálva lesznek, így nem tehetjük meg, hogy rengeteg pénz ellenében már az első héten felvásárlunk minden jó lapot: egy-egy pakli felépítése bizony hosszú hetekbe is kerülhet, épp ezért gondolkoztak el a Riotnál a kompetitív szezon csúsztatásán.

A játékmenetért felelős vezető fejlesztő, Blake Midstokke úgy fogalmazott, hogy lehet, csúszni fog a szezon addig, amíg a játékosok össze nem tudják gyűjteni azokat a kártyákat, melyekre szükségük van.

legends-of-runeterra-kartyajatek-a-league-of-legends-alkotoitol.jpg