Az elmúlt években rengeteg példát láthattunk a játékokban megjelenő hölgyek szexualizálására, elég csak a Dead or Alive Xtreme 3-ra gondolni: a Team Ninja a premier előtt külön videóban mutatta be a főszereplő lányok melleinek mozgását. E mellett kifejezetten műbalhénak tűnik Kai'Sa esete, aki a League of Legends-be került be múlt hónapban, mint friss hős, és persze egy játékos ki is akadt rá, mondván a Riot szükségtelen mértékben szexualizálta a karaktert, méghozzá annak mély nyakkivágása miatt. A Riot persze engedett a kritikának, és sajnálkozásba, magyarázkodásba kezdett:

"Kénytelenek vagyunk beismerni, hogy a játékosok nem fogadták jól Kai'Sa ruhájának nyakkivágását, mert az túlságosan erotikussá teszi a karaktert, noha ez soha nem volt a szándékunk." -- mondta el Reav3, a League of Legends hőseinek vezető producere. Kai'Sa több tervezési fázison ment keresztül. először nem kapott ennyire mély kivágást, ennek viszont az lett a következménye, hogy a karakter sokkal inkább hasonlított egy Voidra, vagy egy Void által megfertőzött emberre, mintsem egy olyan emberre, aki egy Void ruhát visel.

"Nehezen lehetett olvasni Kai'Sa arcát a kevés bőr miatt, így a művészeink kipróbáltak néhány dolgot: az a megoldás vált be, hogy mélyítettük a nyakkivágást, így sokkal nagyobb mértékben láthatod a bőrét, amikor leveszi a maszkját. Több lehetőséget meg kellett volna vizsgálnunk, hogy megfelelően kezeljük a problémát. Jobban is megoldhattuk volna, a jövőben több odafigyeléssel fogjuk az ilyen döntéseket végrehajtani." -- tette hozza a szakember.

Ennyi bevezető után mondjatok ítéletet ti: szerintetek igaza van a kritizáló játékosnak? Szerintem nem, egy kifejezetten izgalmas, érdekes karakternek látszik nekem Kai'Sa, akinél minden a helyén van.

gkfkxud3mjefzlwtqj5ktk.jpg