A Superannuation nyomozása szerint az NCSoft levédette a napokban a City of Heroes 2 címet, elindítva ezzel a pletykalavinát a játék már készülő folytatásáról. Sajnos a kiadó eddig még egy szót sem szólt arról, hogy a City of Heroes sorozattá bővítésén szorgoskodna (sőt, az sem volt olyan egyértelmű, hogy sikeres az első epizód), így ez az első hír a projekttel kapcsolatban. Reméljük, nem csak előzetes óvatosság áll a háttérben, ugyanis a cégek gyakran foglalják le játékaik folytatásának címeit, csak a biztonság kedvéért is.

Az első rész egyébként már öt éve játszható, és kiegészítőjével, melyben már rosszalkodni is lehet, igazán egyedi színt képvisel az MMORPG-k így is gazdag palettáján. Reméljük, hogy lesz valami a dologból, és ha igen, beszámolunk róla.

(A képek az első részből származnak.)