• A Fallout 4, a Skyrim Special Edition és a The Evil Within kerülhet be a Game Pass kínálatába
  • Legalábbis a Microsoft Store szerint
  • Ahol mindhárom játék feltűnt március 12-es megjelenéssel

A Microsoft még kedden jelentette be, hogy minden jogi akadály elhárulása után hivatalosan is befejezték a Bethesda felvásárlását. Ezzel a cégóriáshoz kerültek többek között a Doom, a The Elder Scrolls vagy épp a Wolfenstein jogai (az ezeket fejlesztő belsős csapatokról nem is beszélve), ezt megünnepelendő pedig Phil Spencer már kedden is jelezte, hogy ezen a héten több bethesdás játék is bekerül majd a Game Pass kínálatába.

Hogy pontosan melyek lesznek ezek, azt egyelőre nem árulták el az illetékesek, viszont pár szemfüles rajongó kiszúrta, hogy felkerült a Microsoft Store kínálatába a Fallout 4, a Skyrim Special Edition és a The Evil Within is, mindegyik március 12-es megjelenési dátummal. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a Bethesda ezen játékai debütálnak majd a PC-s Game Pass kínálatában holnap. Persze fontos leszögezni, hogy mindez csak találgatás, nem a Microsoft hivatalos bejelentése, szóval érdemes fenntartásokkal kezelni.