• 15,8 millió új előfizetővel gazdagodott a Netflix 2020 első negyedévében
  • A cég vezérigazgatója ennek ellenére reméli, hogy hamarosan véget ér a globális járványhelyzet
  • A streaming platform viszonylag nehézkesen tudja új tartalmakkal frissíteni kínálatát

A cég a napokban jelentette be, hogy 2020 első negyedévében 15,8 millió új előfizetővel bővült közönségük. Ez a szám jóval a saját becsléseik szerinti 7 milliós gyarapodás felett áll, amelyet még a COVID-19 vírus megjelenése előtt mértek. Reed Hastings, a Netflix vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt húsz évben soha nem volt ennyire kiszámíthatatlan a jövő és bár a jelenlegi helyzet a cég növekedését hozta, arra számítanak, hogy amint az emberek visszamennek dolgozni, a nézőszám is csökkenni fog, de ennek ellenére reméli, hogy minél hamarabb eljön ez a pillanat.

A mozik nagy része egyébként továbbra is zárva tart a nyugati országokban, a filmes produkciók munkálatai pedig leálltak, így a Netflix egyre nehezebben tudja új tartalmakkal frissíteni kínálatát. Sok stúdió viszont az elkészült projektjeit így eladásra kínálja a straming platormnak, ezzel megkönnyítve helyzetüket. Továbbra is úgy tűnik, hogy az őszre még elégséges új bemutatóval rendelkeznek.

netflix-top10.jpg