• Megérkezett a Nintendo negyedéves üzleti jelentése
  • A Switch-eladások átlépték a 40 milliót
  • 67 milliárd jen nyereséggel zárták az elmúlt negyedévet

Erős startot vett áprilisban a Nintendo az új üzleti évben, a lendület pedig kitartott a júliustól szeptemberig tartó időszakra is: 272 milliárd jen bevétellel és 67 milliárd jen profittal zárták az elmúlt negyedévet. Az első félévet tekintve ez 14, illetve 53 százalékos javulást jelent az egy évvel korábbi számokhoz képest.

mar-40-millio-felett-a-switch-tovabb-nonek-a-digitalis-eladasok.jpg

A legfontosabb újdonság ebben a három hónapban a Switch Lite megjelenése volt, amiből 1.95 millió példányt szállítottak le a negyedévben, 2.85 millió normál verzió mellett. Ezzel összességében már 41.67 milliónál tart a konzol, újabb fontos mérföldkövet lépett át tehát a továbbra is szárnyaló masina (az eloszlás egyébként 40-26-24-10 százalék Amerika, Európa, Japán és a világ többi tája között).

A legjobban fogyó játék az első félévben a Super Mario Maker 2 volt, de időarányosan még nála is jobban teljesített a szeptemberben megjelent The Legend of Zelda: Link's Awakening.

A legjobban fogyó Switch szoftverek (április-szeptember)

  • Super Mario Maker 2 - 3.930.000
  • The Legend of Zelda: Link's Awakening - 3.130.000
  • Mario Kart 8 Deluxe - 2.320.000
  • Fire Emblem: Three Houses - 2.290.000
  • Super Smash Bros. Ultimate - 1.900.000
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild - 1.760.000
  • New Super Mario Bros. U Deluxe - 1.280.000
  • Super Mario Party - 1.200.000

Összesítésben a Mario Kart 8 Deluxe újabb jelentős lépést tett a 20 milliós álomhatár felé - íme a Nintendo-címek összesített eladási rangsora.

A legjobban fogyó Switch szoftverek (összesítés)

  • Mario Kart 8 Deluxe - 19.010.000
  • Super Smash Bros. Ultimate - 15.710.000
  • Super Mario Odyssey - 15.380.000
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild - 14.540.000
  • Pokémon Let's Go, Pikachu! / Eevee! - 11.280.000
  • Splatoon 2 - 9.280.000
  • Super Mario Party - 7.590.000
  • New Super Mario Bros. U Deluxe - 4.590.000
  • Super Mario Maker 2 - 3.930.000
  • The Legend of Zelda: Link's Awakening - 3.130.000

És ha már eladások: mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a Nintendo háza táján is egyértelműen érződik a digitális értékesítés térnyerése. Amíg a tavalyi üzleti év első felében az eladott szoftverek 25 százalékát vásárolták az eShopon keresztül, addig mostanra ez az arány már 36 százaléknál is több.