• Megérkezett a Nintendo friss üzleti jelentése
  • 172 milliárd jen bevételük volt az elmúlt negyedévben
  • A Switch összeladásai átlépték a 36 milliót

Ahogyan azt már megszokhattuk, a két japán konzolgyártó, a Sony és a Nintendo egy napon tették közzé üzleti jelentésüket - nézzük, miként teljesítettek a kiotóiak az áprilistól júniusig tartó időszakban, a nagyon erős 2018-as üzleti év után.

A cég bevétele 172 milliárd jen volt a vizsgált negyedévben, ami minimális, 2.4%-os növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A költségek ugyanakkor növekedtek, a nyereség tekintetében ugyanis visszaesés tapasztalható: a tavalyi 30.5 milliárd után most 27.4 milliárd jen profittal zárták ezt az időszakot.

nintendo-tovabb-nottek-a-bevetelek-es-az-eladasok.jpg

A bevételhez hasonlóan a Switch eladásai is növekedtek: a tavalyi 1.88 millió után most 2.13 millió példány került a boltokba ebben a negyedévben. Ezzel pedig összességében már 36.87 milliónál jár a masina.

Ami a szoftvereket illeti: az ebben a negyedévben megjelent Super Mario Maker 2-ből 2.42 millió példány fogyott, az összes játékeladásnak pedig összesen 38%-a volt digitális, ami jól mutatja az ilyen értékesítés egyre nagyobb térnyerését, hiszen a fizikai eladások tekintetében hagyományosan nagyon erős Nintendo esetében is lassan átbillen a mérleg a digitális oldalra.

A Nintendo frissítette az összeladási adatokat is: íme a legjobban fogyó first-party Switch játékok listája.

  • Mario Kart 8 Deluxe - 17,890,000
  • Super Mario Odyssey - 14,940,000
  • Super Smash Bros. Ultimate - 14,730,000
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild - 13,610,000
  • Pokémon Let's Go Pikachu / Eevee - 10,980,000
  • Splatoon 2 - 9,020,000
  • Super Mario Party - 6,990,000
  • New Super Mario Bros. U Deluxe - 4,100,000
  • 1-2 Switch - 3,010,000
  • Mario Tennis Aces - 2,750,000