• Még idén megérkezik a Huawei-féle EMUI 11
  • Legalábbis 20 telefonra és tabletre biztosan
  • A többi készülék márciusig kapja meg a frissítést

A Huawei mostanában felgyorsította a frissítések bevezetésének az ütemét, ennek megfelelően pedig még idén decemberben jelentkeznek majd a saját operációs rendszerük legújabb verziójával, ami az EMUI 10 után kevésbé meglepő módon az EMUI 11 nevet kapta. A tervek szerint ebben a hónapban 20 készülék kapja majd meg az új felületet, köztük például a P40, a P40 Pro és a Mate 30, míg jövő márciusig aP30-on, aMate 20-on vagy a MatePad Prón is elérhetővé válik az EMUI 11.

Ami a frissítéseket illeti, az Always-On-Display például komolyan átalakul és sokkal testreszabhatóbbá válik majd, például az éppen viselt ruhánkhoz is igazíthatjuk a színeit, amennyiben elfotózzuk azt az algoritmusnak. Emellett az egyes eszközök közti váltás is egyszerűbb lesz a Long-take Animations alkalmazás segítségével, valamint az új operációs rendszer lehetővé teszi majd, hogy egyszerre több lebegő ablakot nyissunk meg rajta. Végezetül pedig érdemes megjegyezni, hogy az EMUI 11 minden eddiginél fejlettebb adatvédelmi funkciókkal is rendelkezik, kiemelten a GDPR területén.

p40mate-30-1080x192002.jpg