Brutálisan sokba került a Marathon, nagy bukás elé néz a Sony

A Forbes beszámolója szerint a Bungie extraction shooterének büdzséje meghaladta a 250 millió dollárt, a játékosszámok pedig nem azt mutatják, hogy megtérül a befektetés.

Az ARC Raiders mellett nem sok játék rúghat labdába az extraction shooterek pályáján, még akkor sem, ha az a játék a Halo trilógia és a Destiny-széria fejlesztőcsapatától, a Bungie-tól érkezik. A március 5-én megjelent Marathon ugyan remek fogadtatásra lelt az újságírók körében, ahogy a játékosok is szeretik – legalábbis a steames értékelések alapján –, ám néhány dicsérő szóval és pozitív review-val nem lehet fenntartani a szervereket, márpedig a lövölde pont ott teljesít rosszul, ahol a legerősebbnek kellene lennie: játékosszám terén.

Az FPS mindössze 88 337 felhasználóval érte el a csúcsot a Valve platformján, ami önmagában véve sem túl acélos teljesítmény (ennél még a csúfos véget ért Highguard is jobban indított), ám akkor válik igazán siralmassá a dolog, ha hozzávesszük, hogy Rhys Elliott becslései szerint csupán 1,2 millió példány talált belőle gazdára március 24-ig, az eladások 70%-a pedig épp Steamen történt. Tovább is van, mondjam még?

A Forbes szerkesztője, Paul Tassi azt állítja, több mint 250 millió dollárba kerülhetett a Marathon fejlesztése, ebben az összegben pedig még nincs is benne a szerverek működtetése, valamint a további tartalmak gyártása. Gombócból is sok, pláne annak fényében, hogy mostanra már csak olyan 25 000 embert mozgat meg az opusz a csúcsidő során (továbbra is a Steamről beszélünk), ami édeskevés egy olyan live service cím esetén, ami a Sony szárnyai alatt készült, és egy több évtizedes múlttal büszkélkedő csapat tette le az asztalra. Tassi szerint a Bungie gőzerővel dolgozik az újdonságokon, vagyis jobb esetben nem mostanában jut a Concord és a Highguard sorsára az FPS, a Sony mindenesetre nem a kíméletességéről híres, így a fejlesztők helyében én frissíteném a CV-met, ha sem a Marathon, sem a Destiny 2 nem növeli a rajongótábort.

Borítókép forrása: Xbox Wire