Mikor tavaly nyáron az Activision számos játékot kidobott az ablakon, a játékosok összerezzentek, hogy most vajon mi lesz a várva várt programokkal, ám ahogy telt az idő, szinte mindegyik cím biztonságba került. Talán az egyetlen kivétel a WiC: Soviet Assault volt -- de ennek kálváriája is megoldódott, mikor novemberben a Ubisoft felvásárolta a fejlesztő Massive Entertainmentet.

Az egyesség megkötése után sokáig néma csönd honolt a játék körül, egészen mostanáig, ugyanis a kiadó bejelentette, hogy a kiegészítő PC-s verziója márciusban kerül boltokba World in Conflict: Complete Edition néven. A csomagban néhány extra tartalom mellett a küldetéslemezt és az alapjátékot is megtaláljuk majd, de ha az utóbbi már megvolna, akkor online is beszerezhetjük az expanziót.

A bejelentés érdekes módon nem tesz említést a konzolos verziókról, pedig az Xbox 360-as kiadásnak 2007 őszén, a PS3-as átiratnak pedig tavaly kellett volna megjelennie, de gondolom a kiadócsere és a felvásárlás körüli hercehurca a fejlesztésre is kihatott -- ám biztos, hogy előbb-utóbb ezek a verziók is napvilágot látnak.