A csütörtökön nagyobb frissítéssel jelentkező Mass Effect: Andromeda háttértörténetét nem csak az NPC-kel való beszélgetésekből, a szerteszét hagyott jegyzetekből, a történetből és az előrehaladásunk alatt folyamatosan terebélyesedő kódexből tudhatjuk meg, hanem olyan könyvekből, mint az Uprising (ennek két folytatása is lesz – magyar megjelenés várható), valamint a Discovery című képregény-sorozatból, amelynek első része május 24-én jelenik meg.

A történet középpontjában Tiran Kandros áll, akit a játékban az Androméda Iniciatíva milíciájának fejeként ismerhetünk meg, a Discovery pedig azt meséli el, hogyan lett a katonai család jófiújából a hagyományokat félredobó (de végül így is katonai vezetővé előlépő) felfedező. A Mass Effect: Andromedát 630 évvel megelőző sztoriban Kandrosnak be kell épülnie a titokzatos Iniciatívába, hogy visszahozzon egy tudóst, aki pusztító felfedezést tett.

A Jeremy Barlow által írt és Gabriel Guzman által rajzolt képregénybe az alanti galériába beletekinthettek egy oldal erejéig, valamint megnézhetitek az egyes részek borítóvariációit, amelyeket Kate Niemczyk rajzolt és Michael Atiyeh színezett.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!