• A Master Chiefet alakító színész is megszólat a Halo sorozat kapcsán
  • Pablo Schreiber megvédte a karakter arcának megosztó felfedését

Már a célegyenesben van a legújabb videójátékos adaptáció, ami ezúttal a Halo-sorozat világát eleveníti meg élőszereplős formában, és már a premier előtt berendelték második évadját is. A szándékosan nem az alapul szolgáló játékok történetét folytató sorozat azonban már most eléggé megosztja a rajongókat többek között azzal, hogy két évtized után ebben veszi majd le először a sisakját Master Chief. Utóbbi kapcsán a 343 Industries munkatársa, Kiki Wolfkill már elmagyarázta, hogy a történet szempontjából ez fontos lépés, most pedig a karaktert alakító Pablo Schreiber is a védelmére kelt.

halotv6.png

Schreiber elmondása szerint legalább annyi vélemény létezik a Halo-univerzumról, ahány Halo-rajongó, így a kezdetektől egyértelmű volt, hogy nem fognak tudni mindenkinek megfelelni, viszont igyekeztek az adott médiumra szabni ezt a szórakoztató élményt. Hozzátette, hogy egy FPS-ben nagyon eltérő a karakterfejlődés, mint egy sorozatban, hosszútávon ugyanis nem lesz annyira részese a történetnek a közönség, ha nem látja a karakter arcát, az azon tükröződő érzelmeket, ami segít azonosulni vele. Schreiber persze tiszteli a véleményét mindenkinek, aki ezzel nem ért egyet, de hozzáteszi, hogy ez egy elég alapvető kiindulópont, ha minőségi televíziós sorozatról beszélünk.