A Max Payne-sorozat időlassítás nélkül is nagyon izgalmas lenne, de az összecsapásokat csak a Bullet Time tudja igazán érdekessé tenni, hiszen nincs is annál jobb, mint mikor a fejünk mellett röpködnek a golyók, mi pedig vetődve, a levegőben úszva intézzük el azokat a szerencsétleneket, akik aznap éppen velünk húztak ujjat. Természetesen a harmadik részben is benne lesz ez a csodálatos játékmenet-elem, s a technikai újításoknak köszönhetően az eddigieknél szebb élményben lesz részünk -- arról nem is beszélve, hogy hatékonyabban is tudunk gyilkolni.