Miközben a Telltale a végnapjait éli, még mindig van egy kérdés, ami nem került rendezésre: mi lesz a The Walking Dead: Final Seasonnal? A szériát lezáró utolsó évadnak mindössze két része készült el a négyből, és még az a kettő is eltűnt a Steamről, egyedül az ingyenes demó tölthető le.

A Telltale jelezte, hogy néhány lehetséges partner szeretne betársulni a projektbe, hogy befejezhessék a játékot, aminek harmadik epizódja a korábbi alkalmazottak szerint „technikailag készen van”, a harmadik pedig éppen fejlesztés alatt állt, amikor a Telltale kirúgta dolgozói nagy részét.

De úgy tűnik, ha tárgyalások lassan haladnak, ráadásul a Kotaku két forrása szerint a Telltale jelenleg azt tervezi, hogy egy külsős stúdióra bízza a munkát úgy, hogy azok fizetik a cechet, de a The Walking Dead: The Final Season eredeti fejlesztői dolgoznának rajta, szerződéses alapon. Hogy az egész fejlesztőcsapat vagy egy kis csoport, azt nem tudni. Eme feltételekre azonban még senki sem bólintott rá.

A tárgyalások elhúzódása több szempontból is gondot okozhat. Egyrészt, a Telltale napjai jelenleg meg vannak számlálva, másrészt, az elbocsátott alkalmazottak újra munkát keresnek, így az elképzelés, hogy az eredeti csapat fejezze be az évadot, egyre inkább ellehetetlenül. Mert nyilvánvalóan az a fejlesztő, aki már új munkahelyen dolgozik, nem fog visszatérni a TWD-hez.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!