Túlzás nélkül állítható, hogy a friss SimCity megjelenése katasztrofális volt, amiért egyedül a játék azon rendszerét okolhatjuk, ami folyamatos internetkapcsolatot követel meg. A közösségi elemekkel alaposan megtüzelt, de alapvetően egyszemélyes játék szerverei az észak-amerikai start napján beadták a kulcsot, s azóta sem sikerült a hosszú várakozási idők és az összeomlások problémáját teljességgel megoldani, mindeközben a vásárlók pedig csak egyre frusztráltabbak, hiszen egyszerűen csak játszani akarnak.

Az EA már tegnap jelezte, hogy keményen dolgoznak a probléma megoldásán, de ma a Maxis is megszólalt az ügyben. A csapat a közleményében elmondta, hogy örülnek a játék iránti óriási lelkesedének (akiknek elindult a játék, azok már most több millió épületet és végeláthatatlan hosszúságú út- és vízvezeték-hálózatot fektettek le), s épp ezért nagyon sajnálják azt, hogy ennyi technikai probléma jelentkezett az elmúlt 24 órában. 

A stáb minden erejével azon van, hogy minél hamarabb rendbe hozzák a rendszerüket, s ezért egy, direkt ebből a célból felállított csapat egész nap dolgozik a felmerült hibák orvoslásán, illetve az elkövetkezendő 48 órában további szervereket állítanak majd üzembe, melyek leveszik a terhet a jelenleg szolgálatot teljesítő masinák válláról, ezzel megkönnyítve a játéktérbe való bejutást. Ezen felül az EA kikapcsolt pár kevésbé fontos funkciót (achievementek, ranglétra, régiónkénti szűrés), hogy ezzel is javítsanak a teljesítményen.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!