• Az élőszereplős Powerpuff a már huszonéves lányok kalandjait követi
  • Akik megbánják, hogy egész gyerekkorukat a bűnözők elleni küzdelemnek szánták

Másfél évtizeddel az utolsó Cartoon Network-ös Pindúr Pandúrok epizódok után a The CW élőszereplős folytatást készít az ikonikus sorozathoz. Heather V. Regnier (Veronica Mars) és Diablo Cody (Juno) szériájában már felnőttként láthatjuk Puszedlit, Sziporkát és Csuporkát. A huszonéves lányok megbánják, hogy egész gyerekkorukat a bűnözők elleni küzdelemnek szentelték, egy fontos akcióra mégis újra összeállnak.

powerpuffgirlsseries.jpeg

Powerpuff címszereplőit Dove Cameron, Chloe Bennett és Yana Perrault alakítják, míg a lányok „apját”, Utónium professzort Donald Faison játssza. A pilot forgatásáról kikerült már néhány nagy népszerűségnek örvendő fotó, most pedig közzétették az első hivatalos képet a produkcióból, amihez néhány karakterjellemzést is csatoltak.

  • A pedáns, tökéletességre törekvő Sziporka immár többdiplomás lány, elfojtott gyerekkori traumái viszont szorongásba torkollnak. Célja ismét vezetővé válni, ezúttal a saját feltételei szerint.
  • Puszedli édes kislányos megjelenésével elnyerte Amerika szívét, pedig bájos külseje mögött valójában szívósság és szellemesség húzódik. Eleinte jobban érdekli hírnevének visszaszerzése, mint a világ megmentése, később azonban meglepi a nézőket és önmagát is.
  • Csuporka volt a trió fekete báránya, lázadó karaktere. Valójában azonban rendkívül érzékeny lány, aki elhagyta Pindúrlány identitását, hogy saját hétköznapi életét folytathassa.

pindur-pandurok-hivatalos-foto.png