• Martin Scorsese új gengszterfilmje Jimmy Hoffa megölésének történetét dolgozza fel
  • A főszerepekben Al Pacino, Robert De Niro, Joe Pesci és Harvey Keitel láthatók
  • Az Irishmant a Netflix vetíti majd, a bemutatóra azonban szeptember végén, a New York-i Filmfesztiválon kerül sor
  • Közzétettek két jelenetképet a filmből

Noha a Netflix még közölte, hogy mikortól válik elérhetővé műsortárában a The Irishman, a New York-i Filmfesztivál főszervezője, Kent Jones, méltató szavak kíséretében jelentette be, hogy Scorsese rendezésének vetítésével indul az idei program. Ez azt jelenti, hogy szeptember 27-én várhatók az első kritikák és nézői reakciók a kultikus direktor új gengszterfilmjével kapcsolatban.

A film Charles Brandt 2005-ös Hallom, szobafestő vagy című valós eseményeket feldolgozó regényét adaptálja, a forgatókönyvet a Schindler listája, a Hannibal és az Amerikai gengszter szkriptjét is jegyző Steven Zaillian írta. Főszerepekben a Jimmy Hoffát és segítőjét, az Irishmant alakító Al Pacino és Robert De Niro, illetve a pennsylvaniai maffiavezért megformáló Joe Pesci láthatók, de feltűnik a vásznon Harvey Keitel, Jesse Plemons, Anna Paquin, Bobby Cannavale és Ray Romano is.

Hogy a történet hihető legyen, a korosodó színészeket digitális technikával megfiatalítják, átalakulásukból azonban egyelőre nem sokat láthattunk. Scorsese korábban panaszkodott is az eljárásra, az első teaser előzetes pedig egyetlen snittet sem mutatott a filmből. Most mindenesetre közzétettek két jelenetképet, amiket alább láthattok.

the-irishman.jpg

irishman-1-1.jpg