• Az első kritikák egyöntetűen a legcsavarosabb és legokosabb Marvel mozinak tartják a Végjátékot
  • Beszámolóik szerint legalább annyiszor ösztönöz sírásra, mint nevetésre a film
  • A Russo-fivérek filmje csütörtökön debütál a hazai mozikban

Csütörtökön végre mozikba kerül a Bosszúállók negyedik része. Kevin Feige ugyan nemrég arról beszélt, hogy a Végjátékkal mégsem ér véget a harmadik fázis (azt majd a Pókember: Idegenben zárja le), a Russo-fivérek alkotása mégis egyfajta összegzésnek tekinthető: huszonkét filmet felölelő tizenegy éves éra végjátékához érkeztünk. Jóllehet a filmet még be sem mutatták, az elővételes jegyeknek köszönhetően máris szárnyalnak a produkció bevételei.

Az első amerikai kritikák minden idők legkreatívabb, legcsavarosabb és leglátványosabb Marvel mozijáról tanúskodnak, aminek színvonala a rekord hosszúságú játékidő ellenére is rendkívül kiegyensúlyozott. Szinte valamennyi kritikus kiemeli, hogy igazi érzelmi hullámvasúttal van dolgunk. Legalább annyiszor ösztönöz sírásra, mint nevetésre a film.

avengers-endgame-poster-top.jpg

A Russo-fivérek alkotását hatalmas titkok övezik, a készítők pedig direkt elrejtettek néhány félrevezető vagy hamis elemet a reklámkampányban. Például – a hivatalos poszterek ellenére – abban sem lehetünk biztosak, hogy melyik karakter élte túl Thanos csettintését. Egy korábban közzétett jelenetből mindenesetre legalább annyi kiderült, hogy a Bosszúállók Thanos köveit szeretnék megszerezni, és így visszaforgatni az időt.