Mégsem szerepelt olyan jól a Resident Evil 6?
A Capcom bejelentette, hogy elhalasztották a 3DS-es Monster Hunter 4 megjelenését, mert a Resident Evil 6 nem hozott annyi pénzt, mint kellett volna. <br />
Ez már csak azért is különös, mert november elején még arról szólt a fáma, hogy a játék sikert sikerre halmoz, és valószínűleg eléri a kiadó a 2012 végére tervezett hatmilliós (!) eladási számot. Ehhez képest a Resident Evil 6 negatív fogadtatását látva most eltolták a Monster Huntert, hogy tovább csiszolják -- úgy látszik, azzal a játékkal sem lett volna elégedett a sajtó a Capcom szerint.
A japán cég nem közölt hivatalos számokat. Csak annyit árultak el, hogy az eleinte erős eladások folyamatosan gyengültek, és ez minden bizonnyal a rossz kritikai visszhangnak volt köszönhető. Akárhogy is, egy biztos: ha van esze a cég vezetőinek, a Resident Evil 7-et legalább 4-5 évig a sütőben hagyják.
A PC-s Resident Evil 6 márciusban jön, részletekért erre tessék!