A Gearbox Software-t tavaly perelte be egy csalódott vásárló, méghozzá jogosan: a csapat és a marketingért felelős SEGA éveken át olyan képeket és videókat mutogatott az FPS-ből, amik nem tükrözték annak végleges állapotát. A legtöbb játékos számára csak az első indításkor vált világossá, hogy az Aliens: Colonial Marines egy fertelmes játék lett, szegény wilson pedig a teszt óta beszélni is alig tud.

Nos, a Gearbox tavaly óta először lépett a per ügyében -- eddig bizonyára azt hitték, hogy majd magától megoldódnak a dolgok. Mivel azonban nem így lett, a csapat ráuszította a saját ügyvédeit a periratra, és arra játszik, hogy a SEGA-ra keni az egész balhét.

A Gearbox érvelése szerint a SEGA, mint kiadó, szerződéses munkát adott nekik, amit ők teljesítettek, a termék minőségi kritériumai azonban a megrendelőtől függenek. Azaz minden fanyalgó elmehet a fenébe, hiszen ők csak végezték a dolgukat és kész. Hát oké.

A stúdió célja, hogy egyszerűen kihúzza magát a per alól, és csak a SEGA álljon bíróság elé. Mindez pedig meglehetősen aljas és gerinctelen lépés lenne, elvégre szerződés és reklámkampány ide vagy oda, a Gearbox logójával indul az a fránya játék, ha tetszik Randy Pitchfordnak a dolog, ha nem.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!