A Stalker: Lost Alpha a modvilág második Black Mesája: ezer és egy éve készül, és túl ambiciózus ahhoz, hogy őszintén hinni merjünk benne. Ugyanakkor a Half-Life modern feldolgozása is elkészült (többé-kevésbé), így talán az eredeti Stalkert visszaállító Lost Alphára is rátehetjük a mancsunkat egyszer.

S hogy miről is van szó? Nos, az első, 2007-ben megjelent Stalker: Shadow of Chernobylt (adatlapunkon) egykor még Oblivion Lostnak hívták, és egy nyílt világú, szerepjáték-elemekkel dúsított shooter lett volna, valahogy úgy, ahogy most a Far Cry 3. Igen ám, de mindez túl szépen hangzott, hogy igaz legyen, és mivel a program megannyi év késés után sem akart megjelenni, a kiadásért felelős THQ begorombult, és a fejlesztőcsapat felét lapátra téve egyetlen év alatt összedobatott egy kiadható játékot. A Shadow of Chernobyl persze így is remek lett, de a rajongók azóta is várnak egy igazi Stalkerre, mindhiába.

Van azonban egy nemzetközi, sőt, magyar tagokat is felvonultató moddercsapat, akik eltökélték, hogy a Lost Alpha keretein belül életet lehelnek a halottnak hitt Zónába. A projekt igen régóta fejlesztés alatt áll, eredetileg augusztusban, majd szeptemberben kellett volna elkészülnie, s noha késik egy kicsit, most egy lenyűgöző videóval ünnepelhetjük a nukleáris pusztulás videojátékos újjászületését.